Azt szerettem volna, hogy a második gyerekem születésekor emberként bánjanak velem

A Most jövök legújabb részében több mint másfél órás videóinterjút készítettünk Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, az On the Spot című dokumentumfilm-sorozat készítőivel. Ebben a cikkben néhány erős idézetet emelünk ki a beszélgetésből.

Cseke és S. Takács 15 éve vannak a pályán, számos hazai és nemzetközi elismerést kaptak, ezért kíváncsiak voltunk, mit tanácsolnának kezdő újságíróknak, tévéseknek, akik sikeresek akarnak lenni ebben a szakmában.

S. Takács: Legyen jelen, amikor beszélget, amikor kérdez, amikor fogja a kamerát. Legyen ott, és akkor csinálja, ha ez neki egy flow-élményt nyújt.

Cseke: Félve mondom, de ha lehet, akkor a pályája elején, amikor tudja, hogy nagyon ezzel szeretne foglalkozni, akkor próbáljon meg ne olyan irányba elmenni muszájból, ami kiirtja belőle ezt az érdeklődést és ezt a szenvedélyt. Ez nem azt jelenti, hogy ne vállaljon el más munkákat, csak vegye észre, amikor már majdnem késő, és kiégne valami olyan dologban, ami után soha nem fogja azt csinálni, ami igazán érdekli.

Amikor a gyerekük a pápa nyakában megrántotta a keresztet

Cseke Eszter beszélt arról, hogy két gyerekükkel ők egy filmes család lettek. Mivel a munkájuk miatt járják a világot, a családi életük is becsatlakozik a munkába, mert ezt nem lehet levágni egy fűrésszel, legalábbis nem minden esetben.

S. Takács: És ennek vannak nagyon csodálatos elemei, például amikor Ferenc pápához megyünk, és a gyerek kurjongat, mert a krakkói érseki palota visszhangzik. Az apácák kézről kézre adták a gyereket az érseknek, majd amikor az akkor kilenc hónapos gyerekünk megrántotta Ferenc pápa nyakában a keresztet, akkor ő is elnevette magát. Így történnek velünk életre szóló könnyfakasztó sztorik, abból a furcsa helyzetből, hogy nem tudjuk sehova letenni a gyerekeket.

Az egyik leggazdagabb magyar is cserélne velük

Kivételes helyzetben vannak a média és a dokumentumfilmezés világában, mert a munkájuk révén beutazhatják a világot, és senki sem szabja meg nekik, hogy miről és milyen formában forgassanak. De nemcsak sok újságíró cserélne velük szívesen, hanem az egyik leggazdagabb magyar is azt a kommentárt fűzte egy velük megjelenő Forbes-interjúhoz, hogy ha a feleségével újjászületnének, nagyon szívesen elcserélnék az életüket velük.

Cseke: Nagyon sokszor ott van a fejünkben, vagy ha elmulasztunk gondolni rá, akkor biztosan valahogy az élet olyan helyzetbe sodor minket, hogy gondolunk rá, vagy emlékeztetjük egymást. Ez egy abszolút kivételes dolog.

S. Takács: Amikor kijöttünk Burmából, és a bangkoki CNN-központ vezetője – aki azóta riporterként Emmy-díjat nyert – megnézte az anyagokat, hogy mit vegyenek meg belőle, azt mondta, hogy ezt a szabadságot semmi pénzért ne adjátok fel. Mert neki, mint délkelet-ázsiai tudósítónak, meg van adva, hogy 2 perc 20 másodpercben, az adott régióról, az adott műfajban, az adott csatornának megfelelő gondolatisággal csinálja az anyagot. És az, hogy mi ilyen butik produkciós cégként a magunk urai lehetünk, ez teljesen hihetetlen.

Cseke: Igen, és ez nemcsak a CNN, hanem a dokumentumfilmes világ tekintetében is egy kivételezett helyzet.

S. Takács: New Yorkban egy Emmy-díjas rendező megcsinálja háromévente a dokumentumfilmjét, egyébként viszont nyolctól ötig operatőrként kell dolgoznia valamelyik tévénél, vagy valahol máshol, mert valamiből meg kell élnie.

Az szerette volna, ha méltó módon hozhatja világra a gyerekét

A sorozat készítői immár három éve élnek az Indonéziához tartozó Bali szigetén, ahová eredetileg nem azért mentek, hogy ott telepedjenek le, hanem mert azt szerették volna, hogy a második gyerekük emberhez méltó körülmények között születhessen meg.

Cseke: Azt szerettem volna, ha a második szülésem elviselhetőbb. Az elviselhetőbb pejoratív jelzőként hangzik, de azt szerettem volna, hogy emberként bánjanak velem, és méltó módon tudjam világra hozni a második gyerekemet. Ez volt a nagyon konkrét oka, hogy Balira mentünk, majd ott ragadtunk.

S. Takács: Csak pár hónapra mentünk, hogy ott szülessen meg a baba, ott legyen a gyermekágy időszaka, aztán jövünk haza, gondoltuk. De fontos, hogy azért mentünk egyáltalán oda, mert volt egy egészen rettenetes élményünk a fiunk születésekor. Amikor az első gyerekünk megszületett, akkor annyira borzalmasan alakult minden – leszámítva a végét meg az elejét –, és nem történt semmi tragédia, csak a szokásos, amiről beszámolók ezreit lehet olvasni a neten, hogy mi történik egy anyukával, ha bekerül ebbe a gépezetbe, amit az itthoni szülészetnek hívunk.

Cseke: Van is erre egy kifejezés, ez a szülészeti erőszak, amit sajnos vagy remélhetőleg most már mindenki ismer.

S. Takács: És van egy csomó civil szervezet, ami ez ügyben próbál valamit tenni, például a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom, meg mi is azért adtuk ki aztán Robin Lim három könyvét, hogy aki azokat elolvassa, abból azért valami átjön, hogy hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy aztán az embernek legyen esetleg kedve még egy gyerekhez.

Cseke: Meg mondjuk maradjanak együtt a családok. Ha elkezdesz vizsgálni egy társadalmat, nagyon komoly szerepe van annak, hogyan születünk, és hogyan bánnak a gyerekeinkkel és velünk abban a környezetben. Egy szülés utáni depressziós édesanya, aki azért került ilyen helyzetbe, mert bántották, vagy rosszul bántak vele, és természetesen nem tudja túltenni magát ezen, nem fog tudni úgy kapcsolódni a férjével, plusz még a férje sem fog tudni vele úgy kapcsolódni, plusz még ott van ez az új helyzet, hogy ott van még egy harmadik. Ez elindul a szülőszobán, és befejeződik a válás körül.

Kéthetente keddenként jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify-, Apple- és Google Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!