Techtud
21 év után megszünteti az Apple az iPod gyártását
Ezer dal a zsebedben, ez volt az első szlogen a 2001-es bemutatón.
300 ezer forintért már Magyarországon is elérhető Elon Musk műholdas internetje
A havi előfizetés 35 ezerből kijön.
Hatalmas napkitörést észleltek kedden
A legintenzívebb, X-osztályú napkitörés zajlik, a NASA képet is csinált róla.
Elon Musk visszaengedné Donald Trumpot a Twitterre
A milliárdos hibának tartja a 2021-ben hozott döntést a volt amerikai elnök végleges tiltásáról.
Harminc év után vége: nem lesz többé EA Sports FIFA focijáték
Húszmilliárd dolláros buli ér véget, 2023 nyarától jön az EA Sports FC.
Az emberek általában túlbecsülik a kisebbségek jelenlétét a környezetükben
A jelenséget el is nevezték a „sokszínűség illúziójának” a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.
Sem cáfolni, sem megerősíteni: a BMW dízelbotrányának epizódjai, és a legsúlyosabb magyarországi...
Olvasónk BMW-je tavaly szeptemberben égett porrá a soroksári Auchan parkolójában. Decemberben jött a levél a Belügyminisztériumból, hogy vigye márkaszervizbe az autót, mert tűzveszélyes lehet. Az...
Feleannyit ér a bitcoin, mint fél évvel ezelőtt, pár nap alatt 300 milliárd dollár tűnt el a...
Szinte a teljes kriptopiac bezuhant, a bitcoin idén most a legolcsóbb.
A hatóságok nem keresték a Datadatot, de a cég rágalmazás miatt feljelentést tett
A kormánymédia választási csalással vádolja a céget, aminek jogi képviselői most 29 hírportál cikkei és két országos TV csatorna híradójában elhangzott állítások miatt feljelentést tettek.
A Facebook négy funkciója is megszűnik május végén
Ezután például nem láthatjuk, milyen ismerőseink vannak a közelben.













