Balzsamozó műhelyeket és új sírokat is találtak a szakkarai nekropoliszban

2023. május 30. – 07:32

Másolás

Vágólapra másolva

Két ember- és állatbalzsamozó műhelyt, valamint két sírt tártak fel egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő szakkarai nekropoliszban, írja az AP. Az ókori egyiptomi fővárosban, Memphisben található hatalmas temetkezési hely az UNESCO világörökségi része, és több mint egy tucat piramisnak, állatsírnak és régi kopt keresztény kolostornak ad otthont.

Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsának vezetője elmondta, hogy a balzsamozó műhelyek a 30. dinasztia idejére nyúlnak vissza, amely körülbelül 2400 évvel ezelőtt uralkodott.

A balzsamozó kamrákban kőágyakat találtak, amelyekből kis csatornák futnak a földre, hogy megkönnyítsék a mumifikációs folyamatot. A termekben agyagedények is voltak, amelyekben az elhunyt emberek és állatok belső szerveit tárolták. Az egyik teremben embereket, a másikban szent állatokat készítettek fel a túlvilágra.

A sírok két paphoz tartozhattak, akik a Kr. e. 24. és 14. században halhattak meg.

Az elmúlt években Egyiptomban egy sor érdekes és fontos régészeti felfedezést tettek, de a tudóstársadalom attól fél, hogy a feltárásoknál a médiafigyelem a lényeg, és nem a történelmi kutatás. Az ország ezek segítségével próbálja újraéleszteni az egyik legfontosabb bevételi forrását, a turizmust.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!