Egy év után aktivizálta magát, és elkezdte lehallgatni a mobilokat ez az androidos app

2023. május 30. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Egy évig ártalmatlan volt, majd egy frissítés következtében elkezdte lehallgatni a telefonokat az androidos iRecorder Screen Recorder nevű alkalmazás, szúrta ki a Hvg.hu az ArsTechnica cikkében.

Az app egyszerű képernyőfelvétel-készítő alkalmazásként indult, 2021 szeptemberében jelent meg a Play Áruházban, majd 2022 augusztusában jelent meg hozzá egy frissítés, ami után az app 15 percenként egyperces hangfelvételeket kezdett rögzíteni, majd azt titkosítva elküldte a fejlesztő szerverére. A fejlesztő a mobilon tárolt fájlokhoz is hozzáférhetett.

A frissítés során az app kapott egy nyílt forráskódú trójai vírust, ez tette lehetővé a lehallgatást. Mire az ESET kutatója, Lukas Stefanko észrevette a problémát, az app már több mint 50 ezer letöltésnél járt az áruházban. Stefanko szerint ez nem az egyetlen olyan alkalmazás, amelyen hasonló vírus van.

Korábban mi is írtunk két jelentésről, amelyek kimutatták, hogy Android-eszközökben előre telepített rosszindulatú szoftverek lehetnek, amelyeket nem egyszerű eltávolítani. Az egyik jelentés kutatói 8,9 millió fertőzött telefont találtak, 50 különböző márkától. A második dokumentum részletesen ismertette az Amazonon keresztül értékesített Android-alapú tévéket, amelyek előre telepített rosszindulatú programokkal érkeznek a felhasználóhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!