Külföld
Annyira kevés a gyerek Kínában, hogy több kórházban bezár a szülészet
Évek óta fogy az ország népessége.
Meghamisíthatta három alkotásának korát a világ egyik leghíresebb kortárs művésze
A szobrokat eddig mindig a kilencvenes évekre datálták, de a Guardian szerint 2017-ig nem is léteztek.
Kambodzsában betiltják a dallamot játszó dudákat, hogy ne táncoljanak a gyalogosok az utcán
De ezek nem akármilyen dallamok, bárki táncra perdülne tőlük.
Bóka: Az EU Ukrajna-politikája stratégiai bizonytalanságot próbál kelteni
Lejárt haladék és eurómilliós panaszok ellenére az EU-ügyi miniszter még mindig csak „eltérő fázisú” tárgyalásokról tudott beszámolni az „Erasmus-ügyben”.
Oroszország újabb előrenyomulással büszkélkedik, amerikai bázison találkoztak Ukrajna támogatói
Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háború 754. napjáról.
1800 éves római szobor került elő egy parkoló alól Nagy-Britanniában
Az építőmunkás, aki megtalálta, először csak egy nagyobb kőnek hitte, jól meg is lepődött, amikor kifordult a földből, és kiderült, hogy arca van.
Erzsébet királynőről is készült olyan fotó, amit digitálisan feljavítottak
Egy hónapon belül a második családi fotóról derül ki, hogy digitálisan javították.
Kétéves kisfiú kóborolt kilométereket egy romániai erdőben, épségben találtak rá
A nagymamája bejelentése után több százan keresték 24 órán át.
Rakétapárbaj Szíria felett, támadás ért egy tankhajót
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.
Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban Szlovákia vezetője – és meg is kapta
A VSquare megszerzett egy bizalmas hírszerzési anyagot, mely azt részletezi, hogyan kért Orbán Viktor közvetítésével a Kremltől segítséget Peter Pellegrini akkori szlovák miniszterelnök négy éve....













