„Szörnyűek a kilátásaink” – néhány ezer forintnyi nyugdíjból, sokszor víz és gáz nélkül próbálnak túlélni

„Teljesen a sorsunkra hagytak minket” – egy idős kubai nő e mondatával foglalható össze a legjobban, ami az utóbbi időben a közép-amerikai szigetországban zajlik. Az Egyesült Államok régóta embargóval sújtja a kommunista rezsimet, de Donald Trump elnök és kubai származású külügyminisztere, Marco Rubio az elmúlt hónapokban minden korábbinál jobban fokozta a nyomást.

Kubát az amerikai szankciók mostanra annyira szorongatják, hogy az a mindennapi élet összes területére kihat. Míg tavasszal a fiatalok utcára vonultak a kubai gazdaság súlyos helyzete miatt, addig a Reuters riportjában megszólaltatott idősebb nemzedéknek leginkább a napról napra egyre nehezebbé váló, csendes túlélés maradt.

A hírügynökségnek a magárahagyottság érzéséről mesélő Sagrado Armando Garcia korábban kormányzati tisztviselőként dolgozott. Miután otthonában összeesett, a fia a kórházig sem tudta elvinni, mert nem tudtak üzemanyagot szerezni a családi autójukba. Az utóbbi időben egyre többször fordul elő, hogy a 85 éves férfi szédül az éhségtől, ezért attól tart, hogy újra elveszíti az egyensúlyát. Sagrado Armando Garcia évtizedekig a kubai társadalombiztosítási minisztériumban dolgozott, bízva abban, hogy a rendszer majd gondoskodik róla. Csalódnia kellett.

Ellentétben Venezuelával és Iránnal, Kuba esetében Trump eddig nem forszírozta annak a lehetőségét, hogy katonai erőt alkalmazzon a rezsimváltás elérése érdekében. Éppen ellenkezőleg, következetesen azt állította, hogy erre nem lesz szükség, mert a kubai gazdaság túl gyenge, és magától is összeomlik. Nyíltan beszélt arról is, hogy azt szeretné, ha az Egyesült Államok „baráti átvétel” útján szerezné meg Kubát.

Súlyos üzemanyaghiány alakult ki, amióta Trump elvágta a venezuelai olajtól, és lényegében olajblokád alatt tartja a kommunista vezetésű országot. Alig jut a szigetre üzemanyag, az olajerőműveken alapuló áramtermelés pedig csak döcögve működik. Emiatt akadoznak az alapvető szolgáltatások is, a szubtrópusi szigetország kórházaiban jelenleg szinte lehetetlen elviselhető hőmérsékletet fenntartani. A kubai gazdasági és politikai helyzetről itt írtunk részletesebben.

Mindezek mellett nemrég vádat emeltek a 94 éves Raúl Castro egykori elnök, Fidel Castro öccse ellen. Marco Rubio amerikai külügyminiszter azt mondta, Washington nem tűri a radikális marxista rezsimek mérgező forradalmának exportját. Az amerikai kormány szerint Kuba nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államokra. A szankciók miatt több nemzetközi vállalat, köztük szállodaláncok és pénzügyi szolgáltatók is kénytelenek voltak kivonulni az egyébként nagyrészt turizmusból élő országból.

Fizetőeszközük, a peso az amerikai blokád kezdete óta értékének körülbelül harmadát elvesztette a dollárhoz képest, a nyugdíjak átlagosan havi 7 dollárnak (alig 2200 forint) megfelelő összegre csökkentek. A kialakult helyzet miatt a kubai kormány az ENSZ Világélelmezési Programjához (WFP) fordult, hogy továbbra is biztosítani tudják a napi két étkezést a rászorulóknak és az időseknek. Utóbbi korosztály elég nagy részét teszi ki a lakosságnak: a térség leggyorsabban elöregedő országában az emberek több mint negyede 60 év feletti.

„Ők olyan emberek, akik évtizedekig dolgoztak, de nyugdíjuk ma már nem elegendő a megélhetéshez” – mondta Bryan Arbuelles, a havannai San Juan de Letran-templom lelkésze. A lelkész szerint a mostani válság leginkább az időseket sújtja. „Szörnyűek a kilátásaink” – mondta. Sok idős kubai csak a külföldön élő családtagjaik utalásaiban bízhat. Azoknak még keservesebb az életük, akiket ilyen módon nem segítenek.

Az állami villamosenergia-társaság azért küzd, hogy naponta legalább néhány órára biztosítani tudja az áramellátást. A benzinkutak már hónapok óta üresen konganak. Azoknak, akik főzéshez gázpalackokat használnak, mostanra a faszén, vagy sok esetben már csak a fa maradt az egyetlen lehetőség.

„Vásárolhatok gázt egy online üzletben. De egy palack ára 29 amerikai dollár, míg korábban, amikor az államtól vettem, csak néhány centbe került” – mondta mondta a Guardiannek Martha Pérez, aki a havannai Bahía nevű, szegényebb városrészben lakik. Ezt egész biztos nem teheti meg: a hiperinfláció miatt teljesen elértéktelenedett nyugdíja kevesebb mint 10 dollárt ér (ami tehát még magasabb is az átlagnál). Mint mondta, néhány szomszédja tiltakozásképp az utcára vonult, közülük néhányat később a rendőrség vitt el.

Regina Zaida Jorge egy szebb napokat is látott épület cselédszállásán él, neki külföldről küldött pénz nélkül kell átvészelnie. A 74 éves nyugdíjas orvos aprócska lakásában nincs víz, a tetőn található víztartályból tud hordani, míg ételhez az állam által biztosított élelmiszeradagokból és az egyház által osztott segélyeken keresztül jut. „Ezek csak látszatintézkedések, ami arra elég, hogy életben tartsanak. Azt elfelejtheted, hogy egyszer majd lesz tévéd vagy telefonod, a nyugdíjunk semmire sem elég” – mondta.

„Úgy érzem hiába áldoztam fel az életem” – mondta a nyugdíjas orvos. Szerinte alacsony keresetű állami alkalmazottként mindenét odaadta egy olyan rendszernek, ami még arra is képtelen, hogy idős korára olyan alapvető dolgokat biztosítson neki, mint egy darab szappan.

Ők egy rendkívül veszélyeztetett társadalmi csoport – mondta az idősekről Etienne Labande, a WFP havannai képviselője. Nemcsak a megfelelő élelmiszer-ellátással vannak problémák, hanem az orvosi ellátással is. Az egészségügyi ellátórendszerére korábban nagyon büszke volt a kommunista ország, legnagyobb vívmányuknak tartották, de a szankciók hatására mára ez is szenved. Sokkal kevesebb az orvos, az alapvető gyógyszerek 70 százaléka pedig hiánycikknek számít, ha egyáltalán valaha beszerezhető volt. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint az év végére több mint 160 ezer ember lesz műtéti várólistán a 10 milliós országban.

Szerencsésebb helyzetben van a 73 éves Sonia Belmonte Puebla, aki ha nem is nagy összeget, de legalább kap pénzt a Floridában élő lányától. Generációjának többségével ellentétben állítása szerint ő nem szenved hiányt, és élvezi az öregkort: férjével élnek egy lakásban, állami támogatásra pedig alig van szükségük. „Időnként megengedhetek magamnak valamit, és jókat is szoktam enni” – mondta Belmonte.

A másik végletet azok jelentik, akiknek fedél sincs a fejük felett. „A hajléktalanság mindig is létezett az országban. De most egyre több ember él az utcán” – mondta a Le Monde-nak Innaris Suarez Cardenas, a havannai Sant’Egidio közösség igazgatója. Szerinte a kubai kormány továbbra is próbálja letagadni a valóságot, de mostanra ezt egész egyszerűen nem tehetik meg.

„Jó estét! Éhes vagy? Kérsz egy kis harapnivalót?” – kérdezte Claudia Alonso Betancourt egy kedves mosoly kíséretében egy lesoványodott, idős férfitól. Ahogyan minden hétfőn és pénteken délután, a Sant’Egidio katolikus szervezet önkéntese vállán egy étellel teli bevásárlószatyorral sétált végig Havanna történelmi központjának utcáin. Az Olaszországban alapított, Havannában működő nemzetközi vallási közösség többi tagjával együtt vigasztaló szavakat és ételt oszt a hajléktalanoknak.

Mostanra valóban eljutott odáig a helyzet az országban, hogy már a kommunista vezetés sem tagadja: baj van. „Kuba gazdaságában sürgős változásokra van szükség az amerikai olajembargó által súlyosbított válság leküzdéséhez – jelentette ki nemrég Miguel Díaz-Canel elnök a kommunista párt vezetői előtt tartott beszédében. – A helyzet sürgős és elkerülhetetlen változásokat követel” – folytatta. Azt is elismerte, hogy az ország kommunista modelljét is át kell gondolni.

Díaz-Canel beszédében Kínát és Vietnámot említette lehetséges példaként arra, hogyan lehetne Kuba gazdaságát megnyitni a világ előtt annak érdekében, hogy gazdasági jólétet teremtsenek, illetve a javakat egyenlőbben osszák el. A meglepően őszinte beszédben azt mondta, hogy „amikor az emberek élete ennyire nehézzé válik, akkor a kommunista pártnak és a kormánynak a felelőssége, hogy megváltoztassa, amit meg kell változtatni ahelyett, hogy megpróbálná bagatellizálni a válságot”.