Külföld
Egy hét után is túlélőkben reménykednek a floridai épület romjai alatt, ahol 145 ember is lehet
18 halálos áldozata és 145 eltűntje van a 12 szintes épületkomplexum összeomlásának
A Los Angeles-i rendőrség felrobbantotta egyik bombahatástalanító autóját, nem értik, hogyan
17-en megsérültek, ablakok, kirakatok törtek. A rendőrség egyelőre nem érti, mi történt.
Három afgán férfit gyanúsítanak egy 13 éves bécsi kislány meggyilkolásával
Hétfőn egy 18 és egy 16 évest, szerdán pedig egy 23 éves afgán férfit vettek őrizetbe.
Akkora volt a pusztítás, hogy egy héttel a tornádó után is tart a romok eltakarítása Csehországban
Eddig kétmillió forint érkezett be az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjtésén, de továbbra is várják az adományokat.
Eltávolítják az egykori rabszolgatartók és fehér felsőbbrendűséget hirdetők szobrait a Capitoliumból
67 republikánus képviselő is a jogszabály mellett szavazott, minden jelen lévő demokrata mellett.
Kínai elnök: Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba...
A Kínai Kommunista Párt megalapításának 100. évfordulóján Hszi Csin-ping azt mondta, Kína elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” felépítését.
A pornósztár, a kokain és a négyes gyilkosság, amiért igazán senki sem bűnhődött meg
Egy megalázott és bosszút forraló gengszter utasítására követhették el éppen 40 éve Los Angeles egyik leghírhedtebb bűntényét, a Wonderland-gyilkosságokat. A gyilkosság gyanúsítottjairól mintázták a...
Meghalt Donald Rumsfeld, az Egyesült Államok volt védelmi minisztere
Gerald Ford és George W. Bush kormányában is szolgált. 88 éves volt.
Börtönbe megy a Smallville tévésorozat egyik egykori főszereplője, mert egy szektába csábított be...
Ahogy véget ért a sorozat, belépett a szektába, és onnan nem volt megállás.
Putyin: A Nyugat tudja, hogy nem jönne ki győztesen a harmadik világháborúból
Az ukrán nép valójában azonos az orosszal, az ukrán vezetés pedig Amerika és az EU bábja – mondta az orosz elnök.












