A pornósztár, a kokain és a négyes gyilkosság, amiért igazán senki sem bűnhődött meg

1981. július 1-jén hajnali három és négy óra között sikoltozás szűrődött ki a Los Angeles-i Laurel Canyon egyik házából. A Wonderland sugárút 8763 szomszédságában többen is hallották a hangokat, de a rendőrséget nem értesítették. Volt, aki azt gondolta, hogy biztos az akkoriban éppen divatos őskiáltás-terápia fültanúja, egy másik szomszéd meg nem is gondolkodott a magyarázaton, egyszerűen felhangosította a tévéjét, hogy elnyomja a zajt.

A hangos zene, jövés-menés mellett az üvöltözés, hangoskodás is megszokott dolognak számított a 8763-as szám alatt, ahol a drogügyletekben, kisebb-nagyobb bűncselekményekben utazó társaság, a Wonderland-banda főhadiszállása volt.

Már délután volt, amikor egy, a közelben dolgozó költöztető munkás nyöszörgésre lett figyelmes, és úgy döntött, utánajár, mi a hang forrása. Ő értesítette a rendőröket. A házban négy holttestet találtak, és egy ötödik áldozatot, aki brutális sérüléseket szenvedett, de életben volt.

Három árnyék a sötétben

Nem a költöztető volt viszont az első, aki a helyszínen járt a gyilkosságok után. Mint kiderült, többeknek volt gyomruk hozzá, hogy a holttesteket kerülgetve bemenjenek és magukhoz vegyenek ezt-azt: kokaint, pénzt, értékeket. Pedig a vérrel borított helyszín olyan borzalmas volt, hogy a rendőröknek a Manson-családot és a Tate–LaBianca-gyilkosságokat juttatta az eszébe. Az is időbe telt, mire meg tudták határozni, milyen eszközzel ölték meg az áldozatokat. Felmerült lőfegyver és balta is, mielőtt tisztázódott, hogy tompa tárgyak – baseballütő és fémcsövek – voltak a gyilkos fegyverek.

Az áldozatok a Wonderland-banda tagjai vagy a köreikhez tartozó emberek voltak: Ronald Launius, Billy DeVerell és a barátnője, Joy Miller, valamint egy másik bandatag barátnője, Barbara Richardson. Akinek a nyögésére a költöztető felfigyelt, Ronald Launius 25 éves felesége, Susan Launius volt. Ő soha nem épült fel teljesen a sérüléseiből, részlegesen megbénult, agykárosodást szenvedett, és nem tudta azonosítani a támadóit. A legtöbb, amire emlékezett, hogy három árnyszerű alak mozgott az éjszakában.

A nyomozóknak egyszerre volt bizonyos értelemben könnyű és mégis nagyon nehéz dolguk. Hamar megvolt a gyilkosság valószínű indítéka és hogy milyen körök állhatnak mögötte.

A nyomozást vezető Tom Lange még 1988-ban azt mondta: nincs itt rejtély, tudjuk, hogy kik voltak benne és miért. A bizonyítás viszont már más kérdés, és konkrét bizonyítékokkal nagyon rosszul álltak.

A gyilkos eszközök soha nem kerültek elő, és mivel a tettesek feltehetően kesztyűt használtak, nem voltak például ujjlenyomatok sem, nem számítva egyetlen véres tenyérnyomot az ágyrácson ott, ahol Ron Launius holtteste feküdt.

Kokain kellett, bármi áron

A tenyérnyom egy olyan emberhez tartozott, aki a maga világában igazi híresség volt: John C. Holmeshoz. Holmes, akiről az 1997-es Boogie Nights egyik karakterét mintázták, szegényes körülmények között, bántalmazó családban nevelkedett. Hírnévről, sikerről álmodozott, és volt egy tulajdonsága, ami hozzásegítette ezeknek az álmoknak a valóra váltásához: átlagon felüli péniszmérete. Holmes, miután felfedezték, ünnepelt pornósztárként a kiváltságosok életét élte egészen addig, amíg a kokainfüggősége annyira el nem hatalmasodott rajta, hogy akadályozni kezdte a munkában. Impotenciával küzdött, a forgatásokon szétcsúszva jelent meg, nem lehetett rá számítani, és ezzel a bevételei kezdtek elapadni, miközben a kokain beszerzéséhez viszont folyamatosan rengeteg pénzre volt szüksége.

Eljött az az idő, amikor már fűnek-fának tartozott, és nem tudott többé kokainhoz jutni a megszokott forrásaiból. Az addig nagypályás körökben mozgó, de lecsúszott pornósztár így került kapcsolatba a kispályásnak számító Wonderland-bandával. Holmes bejáratos volt a Boogie Nights másik emlékezetes alakját inspiráló alvilági nagykutyához, Eddie Nashhez, akinek éjszakai szórakozóhelyei voltak szerte Hollywoodban, és akinek a kezében összpontosult a Los Angeles-i kokainkereskedelem jelentős része.

Nasht, akivel nem sokan mertek volna ujjat húzni, 1981. június 29-én kirabolták. Nem elég, hogy egy kisebb vagyontól fosztották meg kokain, készpénz, fegyver és ékszerek formájában, még meg is szégyenítették. Közel 140 kilós testőrét, Gregory Dilest meglőtték, ő pedig arra kényszerült, hogy könyörögjön, hagyják imádkozni, mielőtt végeznek vele.

A rablók életben hagyták Nasht, akinek nem tartott soká kideríteni, kik voltak a támadók. Holmesnál volt a megoldás. Valakik ugyanis kiszúrták a pornóson az elrabolt ékszerek némelyikét, a kérdőre vont, sarokba szorított Holmes pedig elárulta, hogy a Wonderland-banda tagjai jártak Nashnél.

A nyomozók gyanúja szerint Holmes maga volt az, aki drogadóssága elengedése fejében rászabadította Nashre a rablókat: a támadás reggelén a gengszternél járt, és szándékosan résnyire nyitva hagyta az üveg tolóajtót.

A lebukása után Holmes a megalázott Eddie Nash bosszútervének a kulcsfigurája lett. Hogy pontosan mit tett és mit nem tett, azt a mai napig nem tudták megbízhatóan tisztázni. Ami tény, hogy jelen volt a négyes gyilkosságnál, és ő volt az, aki elérte, hogy az áldozatok önként kinyissák az ajtót a gyilkosok előtt, ő szólt fel ismerősként a kaputelefonon bebocsátást kérve.

Zokogás a kádban

Holmes nyilvánosan sosem beszélt arról, mi történt a 8763-as házban. Amikor vádat emeltek ellene, nem volt hajlandó vallomást tenni a bíróságon. 1982-ben három hétig tartó tárgyalássorozat után felmentették a gyilkossági vádak alól, viszont 110 napot még fogházban töltött büntetésül azért, amiért nem volt hajlandó tanúskodni az ügyben. Végül mégiscsak ráállt a vallomástételre: akkor, amikor Eddie Nasht egy, a Wonderland-gyilkosságoktól teljesen független drogügyben börtönre ítélték, de ennek a vallomásnak a tartalmát titkosították, a nyilvánosság sosem ismerhette meg.

Holmes feleségétől lehet tudni mégis a férfi verzióját a történtekről. A nő szerint Holmes egyszer a kádban ülve, zokogva kitálalt neki. Nash állítólag azzal fenyegette a pornósztárt, hogy megöleti valamelyik családtagját, ha nem engedelmeskedik. Holmes így kénytelen volt elvezetni a gyilkosság három végrehajtóját a házhoz, és – mintegy leckeképpen – végignézni a mészárlást. A pornósztár bizonygatta, hogy ő maga nem vett részt a gyilkosságban, fegyvert fogtak rá is, ő csak passzív szemtanú volt, igaz, olyan közeli, hogy az ő ruháját is vér szennyezte be.

A rendőrök egyébként ezt nem hitték el. Szerintük igenis Holmes volt az egyik gyilkos, csak épp nem lehetett bizonyítani ezt. Holmes 1988-ban halt meg AIDS-szel kapcsolatos szövődményekben.

Négy és fél év, húsz év múlva

A hatóságok nem sokkal később újra nekifutottak a gyilkosok elszámoltatásának. Kétszer is bíróság elé állították Nasht a testőrével együtt. Ebben az ügyben fordult elő először, hogy gyilkosság helyszínéről készült, véres videót mutattak be az esküdtszéknek. Első alkalommal azért nem sikerült elítélni Nasht, mert az esküdtszék holtpontra jutott: tízen amellett voltak, hogy bűnös, egyvalaki viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy ártatlan.

Másodjára, 1991 januárjában Nasht és a szintén vád alá helyezett testőrét is felmentették. Egyszerűen nem volt elég bizonyíték ellenük, magyarázta utána az egyik esküdt. A Los Angeles-i ügyészi hivatal két ügyésze, Dale Davidson és Carol Najera szó nélkül hagyták el a tárgyalótermet.

Végül 2001-ig kellett várni arra, hogy – legalább egy kis részben – kimondják Nash bűnösségét az ügyben. Diles ekkor már nem élt. Nasht, az akkor már 72 éves gengsztert egy sor különféle bűncselekményért vonták felelősségre: többek közt zsarolásért, pénzmosásért, csalásért, drogelosztó hálózat működtetéséért.

Nash, akire életfogytiglan is várhatott volna, ha tárgyaláson ítélik el, belement egy alkuba: enyhe büntetésért cserébe elismerte a bűnösségét.

A Wonderland-ügyben annyit ismert el Nash (és ennyiért is ítélték el), hogy megbízta néhány emberét, szerezzék vissza a tőle elrabolt holmit, és amikor ezt a megbízást adta, tudatában volt annak, hogy a visszaszerzés adott esetben emberéletekbe kerülhet. Az egyezség részeként Nash azt is bevallotta, hogy annak idején megvesztegette azt az esküdtet, aki miatt nem tudták elítélni. Mindezért négy és fél évet és némi pénzbüntetést kapott. A bíró szerint – tekintve, hogy milyen rosszul álltak bizonyítékokkal – igazságos döntés született. Nash bőven túlélte még a börtönt, csak 2014-ben, 85 éves korában halt meg.

Nash és Holmes alakja nem csak a Boogie Nights alkotóinak a fantáziáját ragadta meg. A Wonderland-gyilkosságokról külön film is készült Wonderland címmel, 2003-ban mutatták be, és olyan színészek játszottak benne, mint Val Kilmer, Carrie Fisher és Christina Applegate.

Felhasznált főbb források:

• a Los Angeles Times korabeli cikkei
• The Wonderland Murders
• The Wonderland Murders, podcast
• Salon