Egy hét után is túlélőkben reménykednek a floridai épület romjai alatt, ahol 145 ember is lehet

2021. július 01. – 19:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig reménykednek a mentésen dolgozók abban, hogy találnak túlélőket a Miami közelében június 24-én összeomlott, 12 szintes épületkomplexum romjai alatt. Az elnök a helyszínre utazott és a demokrata Joe Biden mellett megjelent Florida republikánus kormányzója is. Ron DeSantis látványosan átnyúlt a pártpolitikai árkokon, nagyra értékelve az elnök és a szövetségi szervek munkáját, amelyet az épület összeomlása után végeztek. Biden hasonlóképp „hihetetlennek” nevezte a helyszínen végzett mentőmunkálatokat – írta a CNN. DeSantist a 2024-es elnökválasztás egyik republikánus jelöltaspiránsának tartják, ezért különösen látványos, hogy a migrációs kérdésben Bidennel összetűző politikus mennyire félretette a politikai ellentéteket.

A tragédiának eddig hivatalosan 18 halálos áldozata van, azaz ennyi holttestet emeltek ki a romok alól. 145 embert viszont továbbra is eltűntként tartanak nyilván, így az áldozatok valós száma végül jóval magasabb lehet.

Mégsem zárják ki azonban, hogy még mindig lehetnek túlélők. „A mentőmunkálatok rendkívül fontosak” – mondta DeSantis. Igaz, a munkálatokat csütörtökön néhány órára fel kellett függeszteni, mert felmerült a veszélye annak, hogy az épület maradékából újabb részek omlanak le. A kormányzó elmondása szerint eközben 1400 tonna törmeléket már eltakarítottak a Champlain Towers South maradékából. Surfside Miami hatezer lakosú elővárosa, az állam minden kutatómentőjét ide vonta össze – ez az első alkalom, hogy ez nem egy hurrikán okán történik.

Az épület ugyanis egyelőre tisztázatlan okokból, de szerkezeti problémák miatt omlott össze. Egy 2018-as vizsgálat már felhívta a figyelmet a veszélyekre, mégsem történt semmi azok elhárítására.

A munkálatokat az is nehezíti, hogy a térséghez hurrikán is közelít, amely hétfőre érkezhet meg, de egyelőre elképzelhető, hogy az elővárost elkerüli.