Külföld
Bűnösnek találták az első, a nemzetbiztonsági törvény alapján vádolt embert Hongkongban
Lee Tong három rendőrt sebesített meg súlyosan a motorjával.
Két halálos áldozata is van a leverkuseni vegyipari robbanásnak, öten eltűntek, 31-en megsebesültek
A robbanás egy szeméttelepen történt, a detonáció erejét egy 40 kilométerre lévő szeizmológiai állomáson is érzékelték.
Bevásárlókocsiban cipelhették a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő holttestét
Egy biztonsági kamera felvétele hozhat megoldást a tavaly decemberi gyilkosság ügyében.
Azonosították az utolsó emberi maradványokat, végleges a halálos áldozatok száma az összeomlott...
Ez volt Miami történetében a legnagyobb kutatóakció, amit nem hurrikán miatt kellett elrendelni.
Kuba azt állítja, hogy megtámadták párizsi nagykövetségét
Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter Washingtont vádolta meg azzal, hogy erőszakot szít.
Helyreállították a forródrótot a két Korea között
Szöul és Phenjan óvatos lépéseket tett egymás felé.
Az év végéig befejeződik az amerikai katonai misszió Irakban
Az USA iraki szerepvállalása a tanácsadás és a helyi biztonsági erők kiképzése felé fog eltolódni.
Hatalmas homokvihar csapott le egy kínai városra a Góbi sivatagban
Tunhuang városában nem ritka az extrém időjárás, de a kb. 100 méter magas homokfal azért errefelé is szokatlan látvány.
Az Európai Bizottság felszólította a Google-t, hogy tegyék átláthatóvá a keresőjük működését
A bizottság szerint a fogyasztóknak tudniuk kell, hogy a Google hogyan rangsorolja a keresőprogramja találatait.
Közel egyhavi csapadék hullott a hétvégén Londonban, kórházakat öntött el a víz
A Whipps Cross kórházban elhalasztották a műtéteket.













