Hatalmas homokvihar csapott le egy kínai városra a Góbi sivatagban

2021. július 26. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

A selyemút ideje óta fontos kereskedelmi megállónak számító Tunhuang a Góbi sivatagban fekszik, ahol nagyon mostoha időjárási körülmények uralkodnak, ami viszont most vasárnap történt a kínai városban, még a helyieknek is meglehetősen szokatlan volt.

Egy nagy homokvihar kapta telibe a várost, de akkora, hogy a házak fölé tornyosuló homokfal nagyjából 100 méter magas volt.

Az UNESCO világörökségi területnek számító kínai településen kettes szintű riasztást léptettek életbe a vihar miatt (a legmagasabb fokozat a négyes). A lakosoknak azt tanácsolták, hogy menjenek zárt helyre a vihar idejére. Egy héttel korábban egy hasonlóan nagy hivar miatt az utak egy részét is le kellett zárni.

A Góbi sivatagban, így Tunhuangban sem ritkák a homokviharok, viszont jellemzően március és május között szoktak ilyen jelenségek előfordulni, az teljesen szokatlannak számít, hogy július végén ekkora homokvihar keletkezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!