Gazdaság

RSS

Újabb 170 milliárd forintot kapott Magyarország az Európai Uniótól

A felzárkóztatási forrásokból származó pénz érkezését kedden délután Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán.

Új állampapír jön január 8-tól, egy már meglévő pedig megújul

Az új, 3 éves, fix kamatozású Fix Magyar Állampapír kezdetben 7 százalékos kamattal lesz elérhető, az új konstrukciójú, ötéves futamidejű BMÁP pedig 8 százalékossal.

Akár 1,4 millió forintot is kereshetnek mostantól az Aldi boltvezetői

Az élelmiszerlánc  hatezer munkavállalója január 1-jétől egységesen 12 százalékos béremelésben részesül.

Hernádi Zsolt: Semmilyen piaci racionalitás mentén nem lehet amellett érvelni, hogy az orosz...

Ez az elvárás nem üzleti, hanem politikai logika mentén fogalmazódott meg, mondta, de szerinte ebből az egész Európai Uniónak kára keletkezik.

Több mint 30 milliárd forint értékű ingatlant próbáltak elárverezni néhány hónap alatt

A 7500 ingatlanból valamivel több mint 4000-et értékesítettek.

Mibe fektessünk 2024-ben?

Milyen éve lesz a tőkepiacoknak 2024-ben? Mibe érdemes tenni a pénzünket? Szakértő elemzőinket arra kértük, hogy adjanak konkrét, jól lekerekíthető ötleteket a 2024-es év vonzó befektetési...

Így változik meg az élet 2024-ben

Módosul az egyetemi felvételi és a tanárok szerződése. Elindul a visszaváltási rendszer, több változás jön az adórendszerben, fizetős lesz az M0-s autópálya és drágul az üzemanyag. De nem csak...

Másfélszer nagyobb lett a költségvetési hiány a tervezettnél

Az év végén ismerte be a kormány, hogy a megemelt hiánycélt sem tudja tartani.

Tényleg testvérek az Aldi és a Lidl tulajdonosai?

Egyszerre jött be Magyarországra a két német cég, hasonló a logójuk és a kínálatuk is. A két testvér legendája mégsem innen ered.

Az új napelemes elszámolás sok pontja még bizonytalan, nem ösztönzi a fogyasztókat sem

A Másfélfok elemzésében arról írt, hogy a nemzetközi példák azt mutatják, a nem fix áras termelésben van motivációja a fogyasztónak a tudatosságra.

Kövess minket Facebookon is!