Belföld
Mától ismét kánikula, pénteken megdőlhet a napi melegrekord
Csütörtökig felhő is alig lesz az égen.
Tízévnyi bujkálás után, egyetlen évvel a büntetése elévülése előtt fogták el az egyik magyar...
A hosszú bűnlajstromán szerepel rablás, önbíráskodás, kábítószerrel visszaélés, csalás és közokirat-hamisítás.
Több mint félmilliárd forintot ad a kormány a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítására
Hétvégénként nagyjából 150 hívő vesz részt a templom miséin.
Velencei Bizottság: Sérti a tavaly decemberi alkotmánymódosítás az azonos neműek egyenjogúságát
A testület szerint az örökbefogadást érintő szabály diszkriminatív lehet, de a magyar állam azt meghatározhatja, hogy a házasság egy férfi és egy nő frigye lehet.
Kocsis Máté úgy panaszkodott a szegedi szúnyoghelyzetről, mintha nem az állam feladata lenne az...
Pedig de, az az állam feladata.
Az ombudsman nem vizsgálja felül a melegellenes törvényt, szerinte az iskolában így is...
Dr. Kozma Ákos egyelőre nem tervezi törvény felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságnál.
Nem tudja hova költeni az MTVA az állami támogatást: 20,5 milliárd forint maradt a tavalyi...
Az állami média idei költségvetéséből egyébként négyszer lehetne felújítani a Lánchidat.
Júniusban rekordot döntött a kerékpárosok száma Budapesten
A tavalyinál 23 százalékkal több elhaladást mértek a BKK forgalomszámláló eszközei.
Feljelentés fenékre csapás miatt: szeméremsértés és zaklatás a gyanú
A rendőrség vizsgálja a bicskei eset pontos körülményeit. Előfordult már, hogy letöltendő lett hasonló incidens vége.
Vádat emeltek a nagykanizsai kórház egyik orvosa ellen
Elmulasztotta megvizsgálni a nőt, akinek már nem volt vérnyomása, később meg is halt.










