Belföld

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény egyes rendelkezései
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény egyes rendelkezései
Azok, amikkel vételi jogot adtak azoknak a műemlék épületben lévő bérlőknek, akik 25 évnél nem régebben bérlik a lakást.
Jelentős korlátozásokra kell számítani a fővárosban a szombati Budapest Pride miatt
Jelentős korlátozásokra kell számítani a fővárosban a szombati Budapest Pride miatt
Délután a belvárosban jóval nehezebb lesz majd közlekedni. Aki mégis megpróbálja, annak a BKK a metrókat, illetve a 4-es és a 6-os villamost javasolja.
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Pegasus-ügyben
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Pegasus-ügyben
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt írja, több feljelentés is érkezett hozzájuk.
Közmédia 2019-ben: A Pegasust számos alkalommal használták latorállamok ellenzékiek megfigyelésére
Közmédia 2019-ben: A Pegasust számos alkalommal használták latorállamok ellenzékiek megfigyelésére
A lehallgatási, megfigyelési botrány központjában lévő izraeli kémprogramról két éve még szabadabban számolt be a Hirado.hu.
Brüsszel vs. Budapest: összeszedtük, most épp miről megy a vita
Brüsszel vs. Budapest: összeszedtük, most épp miről megy a vita
Gyors egymásutánban indult az ország ellen kötelezettségszegési eljárás, jött ki egy súlyos állításokat tartalmazó jelentés, és dőlt el, hogy nem fogadják el a magyar helyreállítási tervet. Telex...
Nagy volt a kacagás, amikor Gulyás arról beszélt, a fideszeseknek és a Pride-on résztvevőknek „nincs közös metszete”
Kormányinfó: Pegasus-ügy nincs, csak hisztériakeltés, a kormány nem várt ekkora támadást a melegellenessé eltérített pedofiltörvény miatt
Kormányinfó: Pegasus-ügy nincs, csak hisztériakeltés, a kormány nem várt ekkora támadást a...
Gulyás Gergelyt a kormányinfón a szexuális orientációjának kialakulásáról, a fideszesek Pride-on való részvételéről, a nemváltoztató műtétekről és természetesen a Pegasus-botrányról is kérdezték.
Szétdriftelték az üres éjszakai Budapestet, és erről még videót is csináltak – meg is büntették őket
Szétdriftelték az üres éjszakai Budapestet, és erről még videót is csináltak – meg is büntették őket
Több mint százezren látták a videót, amin egy Infinity G37s-sel drifteltek a budapesti utakon még januárban.
A Pride-on lesz fideszes képviselő? – a Telex kérdései a kormányinfón Gulyás Gergelyhez
A Pride-on lesz fideszes képviselő? – a Telex kérdései a kormányinfón Gulyás Gergelyhez
A kormányszóvivő nem tartja valószínűnek, hogy az érintetti kör fedné egymást. És az iskolában hallottak vajon hatottak-e a politikus nemi orientációjának kialakítására?
Szijjártó kitért a válasz elől, a BBC-nek se árulta el, hogy a magyar kormány használta-e a Pegasust
Szijjártó kitért a válasz elől, a BBC-nek se árulta el, hogy a magyar kormány használta-e a Pegasust
Bizonyítékok nélküli nemzetközi kampányról, szovjet típusú propagandáról és a titkosszolgálatok működéséről beszélt konkrét válasz helyett a külügyminiszter.
Kövess minket Facebookon is!