A pedagógusok több mint 40 százaléka 50 évnél idősebb

2022. május 7. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva

A közoktatásban dolgozó pedagógusok jelentős része 50 év fölötti, csak töredékük tartozik a 20-29 éves korosztályba – derült ki a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból, amelyeket a Népszava szemlézett.

  • A tanárok több mint 40 százaléka, 58,3 ezer fő 50-64 év közötti.
  • A 40-49 évesek 46,2 ezren vannak.
  • A 30-39 év közöttiek 23,5 ezren.
  • A 20-29 éves tanárok száma mindössze 11,3 ezer, ami a pedagógustársadalomnak csak mintegy 7 százaléka.

Az elöregedési trendet alátámasztják kutatások is, „A közoktatás indikátorrendszere 2021” című kiadvány egyebek mellett megállapítja, hogy a 2010-2019-es időszakban a 30-39 éves korcsoport aránya rendkívül 10 százalékponttal, 26-ról 16 százalékra csökkent.

Az aggasztó tendenciáról mi is írtunk, amikor legutóbb a pedagógussztrájk kapcsán az oktatásban dolgozók alacsony fizetésével foglalkoztunk. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke arról beszélt a Telexnek:

Magyarországon az egyik legalacsonyabb, 5 százalék alatti a 30 év alatti pedagógusok aránya Európán belül, a tanárok medián életkora pedig 53 év.

Becslése szerint idén majdnem tízszer annyi pedagógus megy nyugdíjba, mint ahány a pályára áll. A pedagógusok számának csökkenése tíz éven belül a mainál sokkal kézzelfoghatóbb méreteket ölt majd. Ennek okairól, iskolán túlmutató hatásairól Lannert Judit, az Egyensúly Intézet külső szakértője, oktatáskutató, a T-Tudok senior kutatója osztotta meg gondolatait a Telexen.

Az elöregedést és a vele szorosan összefüggő tanárfizetések problémáját úgy néz ki, lassan kormánypárti berkekben is kezdik felismerni, a közelmúltban Kövér László házelnök többször beszélt a fizetésemelés szükségességéről. A legutóbb azt mondta, „a megfelelő, minimális mértékben kell emelni”. A szakszervezetek szerint minimálisan 45 százalékos béremelésre lenne szükség, hogy legalább a fiatalok pályaelhagyását mérsékeljék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!