Belföld
Nem lenne jó, ha mindent, ami libaméretű, lelőnének
Nemrég megváltozott a vadludak vadászatáról szóló jogszabály. A gazdálkodók örülnek, a természetvédők aggódnak.
Orbán Balázs: Nem meglepő, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat lehet olvasni a sajtóban
Az államtitkár szerint a sajtó egyre inkább politizál, és ezért konzervatív médiapiaci szereplők feladatává vált, hogy érvényesítsék a hír szentségét.
Strasbourgban folytatódhat a Klubrádió ügye
Beperelte a magyar államot a rádió az európai emberi jogi bíróságon, miután Magyarországon már nem számíthat jogorvoslatra.
Délelőtt még a parlamentben mondott beszédet, este pozitív lett Pócs János koronavírustesztje
A fideszes képviselő lapunknak azt mondta, elég ramatyul van. A jászberényi kórházban megvizsgálták, de hazaengedték.
Elkészült a Bosnyák tér újjáépítésének látványterve
A terveket a neves építésziroda, a Zaha Hadid Architects készítette. Egy hatalmas komplexumba kerül a városháza, a piac és a szakrendelő, de iroda- és lakóházak is épülnek.
Gulyás elismerte: a Pegasus-ügyek között van olyan, aminek van valóságalapja
Nem sok ügyben tudott utánanézni a „sajtóban megfogalmazott vádaknak” a miniszter. Ahol igen, azok egy része „teljesen valótlan, és van olyan, ahol van valamilyen valóságalapja”. Ilyen esetben...
Vegyi anyaggal öntötte le csoporttársát a Corvinus Egyetem hallgatója
Rendőrök vitték el az óráról. Az egyetem feljelentést tett, és belső vizsgálatot is indított az ügyben.
Jakab: Kiharcoltuk, MSZP: Győztünk – így reagált az ellenzék a benzinár maximálására
Jakab Péter szerint a kormány meghátrált a követeléseik után. Azt várja Orbánéktól, hogy legalább most vívjanak egy valódi szabadságharcot Brüsszelben.
A Paks 2-t építő oroszok negyedmilliárdért bérelnek irodát a korábbi helyi Fidesz-elnöktől
Húzódik ugyan a paksi bővítés engedélyének kiadása, de a Roszatom újabb és újabb pályázatokat ír ki a projektre. A Direkt36 kutatásai szerint a nyertesek között van a paksi Fidesz-szervezet korábbi...
Kötelezővé tette a munkavállalói beoltását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A MOME fizetés nélküli szabadságra küldi azt, aki többszöri felszólítás után sem oltatja be magát a koronavírus ellen.













