Belföld
Titkolja a kormány, hogy a második hullámban mi történik az idősotthonokban
Tavasszal még úgy-ahogy beszámoltak az idősotthonok érintettségéről, akkor is főleg a főváros intézményeiről közöltek részletes fertőzési és halálozási adatokat. A második hullámban még ennyit sem...
Republikon: Enyhén, de gyengült a Fidesz novemberben
Az együtt indulni akaró hat párt összesítve ugyanolyan eredménnyel zárt a teljes népesség körében, mint a Fidesz-KDNP, a pártválasztók körében pedig 1 százalékpont a hátrányuk.
Józsefvárosban is jön a lakossági parkolás reformja
Erzsébetváros után itt is azt tervezik, hogy minimális, havi 900-1800 forintos díjat fizessenek a nem rászorulók az első autó utcai parkolása után.
Kizárnák a Néppártból a gestapózó Deutsch Tamást, aki szerint politikai okból büntetnék
A néppárti frakcióban aláírásgyűjtést kezdeményeztek ellene.
Lázár a tramtrainről: Azért ez kurva nagy dolog
Megtették az első próbakört Hódmezővásárhelyen a vasútvillamossal, amivel Szegedre lehet majd gyorsan eljutni. Lázár János történelminek is nevezte a villamosítást.
A kormánymédia nagyon szemérmesen számolt be Szájer partijáról
Az M1 esti híradójában szexről, kábítószerről, ereszcsatornán menekülésről és a járványügyi szabályok megsértéséről említést sem tettek.
Szájer házibulija még Borkai jachtozásánál is nagyobb pofon a Fidesznek
Szájer bukása nemcsak politikai és kommunikációs szempontból fájhat a Fidesznek. Orbán Viktor a vétóvita közepén veszítette el egyik legfontosabb európai politikusát.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselői szerint az egyedüli helyes döntés volt Szájer lemondása
Arról, hogy miért kellett lemondania, nem esik szó a kedd esti közleményükben.
A CEU is elítélte Demeter Szilárd gázkamrás sorosozását
A Közép-európai Egyetem szerint a PIM igazgatójának mondatai antiszemiták.
Szájer-botrány: mi történt vasárnap óta?
A fideszes EP-képviselő vasárnap jelentette be lemondását, majd kedden a belga lapokból derült ki, mi áll a háttérben. Összefoglaló.