Járdára hajtó BMW-s sodort el egy gyalogost péntek éjjel az Üllői úton
A sofőr felhajtott a járdára, ahol bicikliket és rollereket eltolva nekihajtott egy járókelőnek.
Pedibusszal járnak iskolába a gyerekek Gödöllőn
Lelkes nyugdíjasok és önkéntes szülők gyalog kísérik őket, már egyenpólójuk is van.
Zsolt K.I.T.T-et akart vezetni, hát épített magának egyet
A kultikus Knight Rider sorozat első magyar csodaautójának megépítésével kilenc éve készült el, de azóta is tökéletesíti a győri Varga Zsolt. A kocsi eredeti magyar szinkronhangon beszél, volt, aki...
Húszmillió forintból készült a nagy-magyarországos virágágyás Somoskőújfaluban
Ez a Nemzeti Összetartozás Emlékművének része.
Kocsmáros lett Törőcsik Mari egykori falujában az Együtt alapítója
Kónya Péternek elege lett a közéletből, 2018 után visszavonult a politikából. Eleinte még „gyüttmentezték” a velemiek, de gyorsan befogadták, miután felújította a kocsmát.
Veszélybe került a szociális otthonok működése, a kormánytól várnak segítséget
Nem tudják kifizetni a megugrott rezsiköltségeket a nonprofit fenntartók, és kimaradtak az eddigi kiegészítő támogatásokból.
Eltüntették a végrehajtók szakmai folyóiratát Schadl György letartóztatása után
Törölték az Executio teljes archívumát, és két éve nem jelent meg új szám. A történtek fényében különösen izgalmas Völner Pál korábbi cikke, amelyben még arról írt, hogy a jogállamiság sérülhet, ha...
Jó a fix áras energiabeszerzés az önkormányzatoknak, csak nem tudják, meddig
Marad a rendszer? Kell közbeszerzést kiírniuk az önkormányzatoknak? Kérdések, amelyekre több település is várja a választ, de a minisztérium nem reagál.
Gloviczki Zoltán: A tízes évektől olyan politikai kormányzás vezeti az országot, amelynek nem...
A volt helyettes államtitkár Veiszer Alinda műsorában elmondta, mit gondol a magyar oktatási rendszerről, míg nagybátyja, a világhírű érsebész, Gloviczki Péter az orvosi kamara mellett foglalt állást.













