Zsolt K.I.T.T-et akart vezetni, hát épített magának egyet

2023. március 18. – 11:57

Zsolt K.I.T.T-et akart vezetni, hát épített magának egyet
Varga Zsolt most is dolgozik a magyar K.I.T.T. tökéletesítésén. Az eredeti magyar szinkronhangon szólal meg a kocsi, de kicsit állított a hangsávon, mivel a német hangja jobban tetszett neki – Fotó: Varga Zsolt
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Használt aranyláncát eladva vette meg alapautóját az első magyar K.I.T.T-hez, majd cserélte el egy jobbra, amelynek gyárilag piros karosszériáját festés előtt fémig visszacsiszolták. Saját kezével évekig dolgozott rajta, az elektronikát 100 méter kábellel húzta újra és Amerikából rendelt hozzá műszerfalat, hogy olyan legyen, mint a Knight Riderben. A sorozaton felnőtt győri Varga Zsolt a főhőssel, David Hasselhoff-fal is találkozott, de azt nem szerette volna, hogy aláírja autója elemeit – féltette csodajárgányát.

A nyolcvanas évek végén a nyugati határszélen élőknél az osztrák közszolgálati televízió is a kínálat része volt. Ők láthatták a Knight Rider című, azóta kultikussá vált amerikai sorozatot, amelyben David Hasselhoff vezette K.I.T.T.-et, a mesterséges intelligenciával szerelt, önvezető, beszélő fekete autót. Igaz, a suliban még oroszul tanultunk, a szinkron viszont németül szólt, ezzel azonban keveset veszített értékéből az akkori hazai slágerkínálathoz, a Szomszédokhoz és az Isaurához képest. Így volt ezzel a győri Varga Zsolt is, akit akkori gyerekként beszippantott a sorozat, és máig nem engedett el. Elsőként építette meg idehaza a csodajárgány hasonmását, máig tökéletesíti, jár vele rendezvényekre, sőt még David Hasselhoff-fal is találkozott.

Középiskolásként a stuttgarti Mercedes-gyárba vitte az osztályát

„Amikor tizenegy-tizenkét évesen az osztrák tévében néztem K.I.T.T.-et, eldöntöttem, hogy szeretnék megtanulni németül, érteni akartam a történetet. Mindent tudni akartam az autóról, videófelvevő híján füzetbe rajzolgattam a műszerfalat, majd gyűjtöttem a Knight Rider-es rágókat, de csak azért, mert volt benne matrica a filmbeli szereplőkkel, és néha K.I.T.T. külsejével vagy műszerfalával. Így ezeken keresztül jobban és többet láthattam belülről az autóból.

Gyerekkori emlék ez a füzet, amelyben a Knight Rider-es matricák mellett a szlogen is szerepel: Ein Audo, ein Computer, ein Mann – Fotó: Varga Zsolt
Gyerekkori emlék ez a füzet, amelyben a Knight Rider-es matricák mellett a szlogen is szerepel: Ein Audo, ein Computer, ein Mann – Fotó: Varga Zsolt

Fából faragtam otthon botkormányt és gondolatban én voltam a főhős. Később a Bercsényi-szakközépiskola autószerelő szakára vettek fel. Ekkorra a német nyelvet már úgy megkedveltem és használtam, hogy egyedül, levélben leszerveztem az osztálynak egy gyárlátogatást Stuttgartba, a Mercedes-gyárba. A nevemre szóló Mercedes-logós válaszlevelet és borítékot a mai napig őrzöm” – beszélt a kezdetekről Zsolt. Technikum után előbb egy márkaszervizben lett raktáros, majd néhány munkahelyváltás és közel 10 év múlva egy reklámkivitelező cég indításába kezdett. Ezt rövid ideig ausztriai munka követte, most amerikai autók restaurálásával, alkatrészbeszerzésével foglalkozik.

A Knight Rider-őrület a középiskolával kissé csillapodott, majd 30 éves korában kezdett ismét felerősödni.

Megvette az alapautót, csak nem ment a motorja

„Döbbenten láttam a videómegosztón, hogy Amerikában vannak, akik K.I.T.T.-ben ülnek és vezetik. Kiderült, ezek úgynevezett replikák, amelyeket a tulajdonosok maguk építettek. Bújtam az ezzel kapcsolatos »szakirodalmat«, többévnyi – ha jól emlékszem, közel hétezer – fórumhozzászólást olvastam végig, hogy képbe kerüljek. Akkor ugyanis már eldöntöttem, én is belevágok a csodajárgány összerakásába. Aggódtam kicsit, hogy sikerül-e, de nagyon eltökélt voltam, így 2010-ben megvettem az alapautót: egy fekete Pontiac Firebirdöt. Volt egy aranyláncom, amit már nem hordtam, és a válság után jó pénzt adtak érte, konkrétan ebből vásároltam meg a gépet. Vác mellett árulták a kocsit, fekete színben bézs belsővel, egy gond volt csak; nem működött a motorja. Tréleren elhoztuk, szerencsére az eladó egy – ezeket javító, és alkatrészekkel is foglalkozó – szerelő számát is megadta hozzá.

Fényező barátom aztán megnézte a verdát, és azt mondta, nem lesz alkalmas a járgány, korábban sok sérülése lehetett, amelyeket nem túl szépen javítottak meg, ez mindig látszani fog. Ráadásul kellett volna bele egy új motor is, így felhívtam a telefonszámot. Nagy szerencsém volt, a szerelő srác ajánlott rögtön egy másik Pontiacot, amin éppen dolgozott. Ez egy gyári, sérülésmentes, 1987-es modell volt, ötezer köbcentis, V8-as motorral.

Az alapautó piros, gyári, sérülésmentes, 1987-es modell volt, 5000 köbcentis, V8-as motorral és a műszerfala, amely szinte tökéletesen megegyezik a sorozatban szereplő csodaautóéval – Fotó: Varga Zsolt Az alapautó piros, gyári, sérülésmentes, 1987-es modell volt, 5000 köbcentis, V8-as motorral és a műszerfala, amely szinte tökéletesen megegyezik a sorozatban szereplő csodaautóéval – Fotó: Varga Zsolt
Az alapautó piros, gyári, sérülésmentes, 1987-es modell volt, 5000 köbcentis, V8-as motorral és a műszerfala, amely szinte tökéletesen megegyezik a sorozatban szereplő csodaautóéval – Fotó: Varga Zsolt

Megnéztem: kiderült, ez bizony piros. Viszont a karosszéria szép volt, így elcseréltük a két autót, egy baráti összeget kellett csupán ráfizetnem. Néhány hét múlva megérkezett Győrbe, pöccre induló motorral, belső nélkül, szép pirosan. Másfél évig a barátom fényezőműhelyében lakott, itt fémig visszacsiszoltak rajta mindent. Néha azt láttam; polcként használják, de nem zavart mert tudtam: a végeredmény megéri a várakozást. Innen építettük fel” – emlékezett Zsolt, aki a már feketére fényezett autóhoz 100 méter kábelt vett, és ezzel újrahuzalozta az elektronikát, előkészítve a későbbi K.I.T.T.-funkciókat, USB-t, webkamerát, hangelnyelő réteget épített be saját kezűleg, majd új szőnyeget, kárpitokat és műszerfalat.

Útban az első találkozóra, kialudt a műszerfal világítása

„Az enyém volt az első magyarországi, magyar rendszámos K.I.T.T. (úgy tudom, mostanra három van, utánam lett kész egy abonyi srácé, nemrégiben kaptam fotót egy autószalonból, ahol a harmadik áll). 2014 nyarára készültem el és indultam vele Komáromba egy amerikai autós találkozóra. Minden kezdet nehéz, az utcánk végén a műszerfal világítása kialudt. Persze csak egy kábel csúszott szét, de ez is mutatja, mennyire frissen volt összerakva. Mai napig folyamatosan dolgozom rajta, tökéletesítem a kocsit, többek közt az USA-ból vásároltam hozzá az alkatrészeket. A villogó LED-es műszerfal a lelke, így azt már az elején mindenképpen akartam bele: akkoriban Miamiban volt egyetlen ember, aki jó minőségben (ezerötszáz dollárért) gyártotta hozzá az elektronikát, viszont a pénz megfizetése után három évet kellett volna várni rá. Ez szóba sem jöhetett.

A műszerfalon a műanyag számlapokat alumíniumra cserélte, ezeket és az elektronika rögzítését is neki kellett kitalálnia – Fotó: Varga Zsolt
A műszerfalon a műanyag számlapokat alumíniumra cserélte, ezeket és az elektronika rögzítését is neki kellett kitalálnia – Fotó: Varga Zsolt

Így inkább e-Bayen keresgéltem, és találtam is egy használtat kompletten. Megvettem, de nem tudtam, hogyan jut el Magyarországra, ebben aztán szerencsére egy barátom segített. Elutaltam a pénzt, vártam, de csak nem küldte el az eladó. Hónapokig írogattam, később már kénytelen voltam rendőrséggel fenyegetőzni, mire gyakorlatilag csomagolás nélkül, egy szivacsba tekerve feladta. Lógott a bele, mire hazaért, de bekapcsolt.

A műanyag számlapokat alumíniumra cseréltem, ezeket és az elektronika rögzítését is már nekem kellett kitalálnom. Régi, nehéz, képcsöves monitorok voltak benne, ezeket modern LCD-re cseréltem. Az egyiken a filmbeli effektek láthatók, a másik kameraképet mutat.

Az autóm beszél is, az eredeti magyar szinkronhangon, de kicsit állítottam a hangsávon, mivel nekem K.I.T.T. német hangja jobban tetszett, hiszen így ismertem meg.

Egyébként az egyik, 1983-ban forgatott Knight Rider-rész eredeti forgatókönyve is nálam van, a neten vettem pár éve, alá is írattam Daviddel, amikor találkoztunk.”

Sírva fakadt, amikor meglátta a kocsit

Zsolt azóta járja az országot beszélő kocsijával, elmegy, ahová hívják: beszállt a győri kórház gyermekosztályának plüssmackót gyűjteni, tavaly Zalaegerszegen egy szimfonikus zenekar szabadtéri koncertjén a karmestert hozta be K.I.T.T.-tel az előadásra, és persze hívják születésnapokra, különböző rendezvényekre a csodajárgánnyal.

„Nem szeretném csak magam nézegetni az autót a garázsban. Persze féltem, csak én vezethetem, de mellém bárki beülhet, álló helyzetben akár a vezetőülésbe is. Igaz, volt már olyan, hogy egy ovis rendezvény után pici szalámiskéz-, és szájnyomok voltak a motorháztetőn, de az örömük látványa megér egy kis takarítást. Megható, amikor egy illető a Down-kóros barátját lepi meg így, olyan is volt, hogy egy nagyon messziről érkezett testvérpár férfi tagja lepte meg nővérét az autómmal szülinapjára. Az ünnepeltet bekötött szemmel hozták. Miután megszólalt előtte az autóm, levehette a kendőt a szeméről, és meglátta élőben a kocsit, sírva fakadt, egy percig nem tudtunk szólni hozzá, úgy örült.”

A kordonokat döntögették, annyian meg akarták nézni és fotózni

Zsolt a Covid alatt döntötte el, hogy videókat készít és tölt fel a megosztóra – eleinte csak a saját autójával megélt kalandjairól vagy az autó finomhangolásáról, mostanra azonban más autós témákban is. Ezt is autodidakta módon tanulta ki, soha nem használt előtte sem kamerát, sem vágóprogramot. „Próbálok egyre jobb lenni. Számomra is érdekes témákat keresek, legutóbb például a Zámbó Jimmy autóiról készült összeállításom már több mint százharmincezer megtekintésnél jár.”

David Hasselhoff-fal is találkozott 2014-ben.

„A Hungaroringen volt egy zenés rendezvény, amelynek David volt a házigazdája, és K.I.T.T.-et kerestek a bejárathoz. Akkor még az enyém volt az egyetlen idehaza, meghívtak. A szervezők ezzel a turnéval egész Európát bejárták a filmsztárral. Ők azt mondták, a látott replikák alapján a kocsim a benne van a top 3-ban. Ez jólesett nagyon.

Hasselhoff-fal közös kép is készült 2014-ben – Fotó: Varga Zsolt
Hasselhoff-fal közös kép is készült 2014-ben – Fotó: Varga Zsolt

Ráadásul akik kilátogattak a bulira, azt hitték, ez az eredeti filmbeli autó, a kordonokat döntögették, annyian meg akarták nézni és fotózni. Emiatt aztán – az eredeti tervvel ellentétben – David Hasselhoffot biztonsági okból nem is engedték közel a járgányhoz, engem vittek oda hozzá. Közös fotó készült, kicsit beszélgettünk, és szó volt róla, hogy aláírja a kocsit, de köszönettel visszautasítottam. Annál jobban féltettem az autómat.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!