Órákig verte a fiatalkorú lányt, hogy prostitúcióra bírja
A 17 éves lánynak életveszélyes sérülései lettek. A 26 éves férfit elfogták a rendőrök.
Felmondott Magyari Péter a 444-nél
Azt nem írta meg, hogy miért távozik a laptól, és azt sem, hogy hol folytatja.
A rendőrtanúk vallomásainak ellentmondásairól szólt Fekete-Győrék füstgyertyás tárgyalása
A vád szerint 2018-ban a Momentum elnöke egy másik politikussal hivatalos személy elleni erőszakot követett el, amikor füstgyertyát dobott a rendőrök közé egy tüntetésen.
A BKK autómentes Lánchidat javasol, de a végső döntést a fővárosiak hozhatják meg
A vállalat jelentéséből kiderült, hogy átlagosan 2 perccel gyorsabban tudnak átkelni a buszok a hídon, mint a lezárás előtt.
Letörölte a Fortepan azokat a fotókat, amikre az MTVA igényt tartott
Harminc képről van szó, de az MTVA vezérigazgatója nem tárgyal a Fortepannal.
Vádat emeltek a sofőr ellen, aki a forró buszban hagyta az óvodás kislányt
A sofőr nem állt meg a tomajmonostorai óvodánál, helyette leparkolta a buszt, a rajta felejtett kislánnyal. A gyerek pár nap múlva meghalt.
Portikhoz köthető kör intézte a bombát a kisgazdapárt székházához 1998-ban
Dezső András Portik Tamásról szóló Nagyfőnök c. könyvéből az is kiderül, miért nem robbant fel végül a bejáratnál lerakott szerkezet.
Több disznó szétszéledt, miután felborult egy állatszállító kamion a 68-as főúton
A sofőr nem sérült meg, az állatok közül viszont több elpusztult.
Foglaló? Előleg? Gábort beperelte egy autókereskedés, miután nem a cégnek adta el a használt Lexusát
Egy telefonhívás után 400 ezer forintot utaltak át, de olvasónk meggondolta magát, és visszaküldte a pénzt a feladónak, majd ezután további 400 ezret követeltek tőle. Ő nem fizetett, és egy évig...
A Yale-en tanul tovább Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre is felvettek
Szepesi Mór lapunknak azt mondta: a végén csak egy megérzés döntött a Yale és a Princeton között.










