A rendőrtanúk vallomásainak ellentmondásairól szólt Fekete-Győrék füstgyertyás tárgyalása

2023. május 2. – 12:17

A rendőrtanúk vallomásainak ellentmondásairól szólt Fekete-Győrék füstgyertyás tárgyalása
Fekete-Győr András a másodrendű és Szarvas Koppány Bendegúz az elsőrendű vádlott – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb tárgyalási napja volt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak az ügynek, amelyben az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetést kért három évre felfüggesztve Fekete-Győr Andrásra, a Momentum korábbi elnökére. A politikus ellen még 2020-ban emeltek vádat, amiért 2018 decemberében füstgyertyát dobott rendőrök felé a túlóratörvény (az ellenzékiek körében rabszolgatörvény néven híresült el) miatt szervezett tüntetésen. Az ügy elsőrendű vádlottja Szarvas Koppány Bendegúz momentumos politikus, a másodrendű Fekete-Győr.

A vádirat szerint Szarvas Koppány Bendegúz 2018. december 12-én részt vett egy Kossuth téri tüntetésen, ahol meggyújtott egy füstgyertyát, amelyet – miután az már nem szikrázott, csak füstölt – a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobott.

Másnap Szarvas Koppány Bendegúz Fekete-Győr társaságában ismét ott volt egy Kossuth téri demonstráción, ahol mindketten meggyújtottak füstgyertyákat, majd miután azok már csak füstöt bocsátottak ki magukból, Szarvas Koppány Bendegúz többet, míg Fekete-Győr egyet a rendőrök felé dobott. Tehát nem a rendőrökre, nem a testükre, hanem lényegében két, egymástól távolabb lévő rendőrsorfal közé. Itt látható egy nem tökéletes szögből készített videó. Olyan videó nem áll rendelkezésre, amin látszana, pontosan hol értek földet a füstgyertyák.

Szarvas Koppány Bendegúz még egy azonosítatlanul maradt tárgyat is dobott a rendőrök irányába, akikkel később – az ügyészség szerint – lökdösődött is, később pedig egy földön talált könnygáz palackkal is feléjük fújt. Az ügyészség Szarvast csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, míg Fekete-Győrt csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja.

A vád szerint akadályozták a rendőröket

A keddi tárgyaláson az ügyész a perbeszédben kitért arra, hogy Szarvas Koppány Bendegúz elsőrendű vádlott nem ismerte be a vádiratban szereplő bűncselekményeket, de azt elismerte, hogy ő láthatóak a felvételeken. Azt mondta egy korábbi bírósági tárgyaláson, hogy nem akart senkinek sérülést okozni (nem is okozott), a rendőrök közé akarta bedobni a füstgyertyát, ami végül oda is esett. Fekete-Győr András hasonlóképpen nyilatkozott, a füstgyertyát ejtő mozdulattal juttatta a rendőrsorfal mögé. A cselekménye célja véleménynyilvánításra utalt szerinte. Azt is hangsúlyozta, tiszteli a rendőrséget.

Fekete-Győr András – Fotó: Huszti István / Telex
Fekete-Győr András – Fotó: Huszti István / Telex

A kamerafelvételen nem látható, hogy eltalált-e a dobásával rendőröket, csak az, hogy két rendőrsorfal közötti irányba hajítja a füstgyertyát. Szarvas dulakodott is a rendőrökkel a videófelvételek alapján. Az Atv riporterének Fekete-Győr arról beszélt korábban, hogy sokakkal együtt egy füstgránátot dobott a rendőrök mellé, mert ez fokozza a tüntetés hangulatát.

Más tüntetők – tehát nem a két momentumos politikus – másféle tárgyakkal is dobálta a rendőröket az érintett 2018-as demonstráción. Több rendőr is beszélt arról a tanúvallomásaikban, hogy a feladatuk elvégzésében zavarta őket a füstgyertyákból jövő füst. A vád szerint Szarvas és Fekete-Győr is erőszakosan lépett fel a rendőrökkel szemben.

A védelem szerint a rendőröket a rendőrök által fújt paprikaspray is zavarhatta

Szarvas Koppány Bendegúz védője az ügyvédi perbeszédben hangsúlyozta, azt kell megvizsgálni, hogy a vádlottak szándékosan akadályozták-e a parlamentet védő rendőröket a munkájukban. A védő szerint mivel nem lehet látni a videófelvételeken, hogy hol ért földet a füstgyertya, azt sem lehet megmondani, hogy az abból jövő füst akadályozta-e a rendőröket a feladatuk elvégzésében. Néhány tanú szerint a rendőröket zavarhatta a munkájukban az általuk kifújt paprikaspray is.

Kitért arra is, hogy jó pár rendőr beszélt arról a tanúvallomásában, hogy nem is tudták magukat beazonosítani a videófelvételeken. Többen arról is beszéltek, nem zavarta őket a füst a munkájukban. Sok rendőrön gázmaszk is volt. Nem kevesen megemlítették, hogy nem tudják, hogy füstgránátot is dobtak-e rájuk, nem érzékeltek ilyesmit. A füstről többen is azt mondták, hogy a tüntetés alatt szinte végig jelen volt a levegőben, de a rendőrök is fújtak gázt bőven. A tanúskodó rendőrök azt is megemlítették, hogy futballmeccseken nagyon sok esetben van füst, rájuk is szoktak fújni nem keveset, nem annyira megrázó számukra a dolog. De voltak olyanok is a tanúskodó rendőrök között, akik szerint zavarták őket a feléjük dobott tárgyak.

Fekete-Győr András védője reagálni akart a nyomozás mikéntjére is, úgy véli, az ügyészség az etikus határokon túlmenve akadályozta őt és az akkor még gyanúsított Fekete-Győrt.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Momentum korábbi elnökének védője kifejtette azt is, a tanúként meghallgatott rendőröket hónapokkal a füstgyertyás eset után hallgatták ki, és ez alatt az idő alatt sok más hasonló demonstráción és futballmeccsen is biztosítást végeztek, ezért érthető, ha egy 8-10 hónappal korábbi, több óráig tartó esemény pár perces részletére nem emlékeznek. Úgy véli, van olyan rendőr is, akinél megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán jelen volt-e a kérdéses időpontban, mert váltásban dolgoztak a rendőrök a tüntetésen, és a füstgyertya eldobásának idején vélhetően nem is volt még ott a sorfalban. Egy másik rendőr a nyomozás során ugyan azt mondta, hogy a füst akadályozta a látásban, de a bíróság előtt már azt mondta, hogy őt semmi ilyesmi nem akadályozta.

Az ügyben május 26-án lesz ítélethirdetés.

Fekete-Győr szerint nem neki kellene a vádlottak padján ülni

Fekete-Győr korábban azt hangsúlyozta, szerinte soha nem bántott senkit, és ebben az ügyben sem ártott senkinek. Az első tárgyalás után 2021 februárjában úgy fogalmazott: „Nem Oroszországban vagy Fehéroroszországban vagyunk, ahol prominens politikusokat célszerű rács mögé juttatni és bírósági eljárás alá fogni”.

Akkor azt is mondta, szerinte Magyarországon is egy korrupt, kivénhedt és keleti típusú rezsim ellen kell küzdeni. Úgy vélte, inkább a volt Fidesz-párttag Polt Péter főügyész ellen, a miniszterelnök veje, Tiborcz István ellen, továbbá Szijjártó Péter külügyminiszter ellen kellene vádat emelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!