A Zaha Hadid építésziroda is pályázik az új Nyugati pályaudvar tervezésére
Tizenkét építésziroda jutott be a tervpályázat második körébe, a győztest tavasszal hirdetik ki.
Szijjártó: Nem szorulunk rá, hogy bárki érettségi vizsga jelleggel bírálgassa el a magyar...
A külügyminiszter szerint csak azért nem hívta meg Joe Biden Magyarországot a decemberi demokráciacsúcsra, mert jó kapcsolatot alakítottak ki Donald Trumppal.
Karácsonyfát ad az első oltásra jelentkezőknek a héten egy budapesti kórház
A Szent Ferenc Kórház „Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát” szlogennel indított kampányának célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást.
Tízből hatan ellenzik a koronavírus elleni kötelező védőoltás bevezetését, látványosan nőtt a...
A kötelező oltást még azok sem támogatják, akik be vannak oltva.
Orbán: A civil szervezetektől jönnek igények, szempontok a politikai döntéshozás felé
Az adórendszert és Révész Máriusz szerepét dicsérte a miniszterelnök egy konferencián.
Megjelent Káslerék tanulmánya a vakcinák hatékonyságáról, de fontos kérdésekre nem ad választ
Rangos szaklap közölte a szakmailag kifejezetten erős tanulmányt, amely először közöl szakszerűen vakcinákra lebontott magyar adatokat. Az eredmények alapján minden vakcina nagy hatékonysággal véd a...
Hazai pártok körmére is nézhet az Európai Bizottság a politikai reklámtevékenységről szóló új...
Javaslatot mutatott be Věra Jourová uniós biztos, amellyel nyomán minden politikai reklám esetében egyértelműen fel kellene tüntetni, hogy politikai reklámról van szó, és például azt is, hogy ki és...
Lezárták a mátrai környezetkárosítás ügyében indított nyomozást, megúszta büntetés nélkül Mészáros...
A Mátrai Erőmű több dolgozóját kórházba vitték, a közeli patak szürkén habzott, és kipusztultak a halak. A rendőrség és az ügyészség szerint sem történt bűncselekmény.
Figyelmeztetést kapott a védőnő, aki civil gyerekrajzfestőket engedett be a kőszegi egészségházba
Noha a polgármester először rendőrségi feljelentést fontolgatott, végül az önkormányzat megelégedett azzal is, hogy megrótták a helyi önkéntesekkel együttműködő munkatársat.
Orrspray-ben, gyerekeknek is adható az influenza elleni oltás
Gyengített influenzavírust tartalmaz és már kétéves kortól adható.
Kövess minket Facebookon is!