A legdurvább részeken túl vagyunk, de még 2024 is rázós lesz a magyar gazdaságban

2023 vége végre sok jó hírt is hozott a magyar makrogazdaságban. Az év elején még riasztóan magas infláció egy számjegyűre olvadt, és még onnan is meglepően gyorsan apadt, a gazdasági növekedés három negyedév visszaesés után újra pozitívba váltott, és még a 2022-ben erősen negatív külkereskedelmi egyenleg is megnyugtatóan kiegyenesedett.

A monetáris eszközrendszer (elsősorban az irányadó kamat) sem fenyegetett már annyira méregdrága adósság-finanszírozással, hiszen el lehetett kezdeni a kamatcsökkentést. És végre jó hírek érkeztek az uniós forrásokról is, vagy megszolgáltuk a pénzeket, vagy kizsaroltuk, de a lényeg, hogy jöhetnek kohéziós források és némi REPowerEU-előleg is.

Ugyanakkor a költségvetés problémái fennmaradtak. Ahogyan a betéti kamatstop sem tudta azt megállítani, hogy az emberek és a cégek még mindig inkább megtakarítanak ahelyett, hogy dinamizálnák a gazdaságot.

2024 tehát még a kedvező trendek mellett is veszélyeket rejthet magában: újra emelkedő inflációt, gyengülő forintot, büdzsétartási nehézségeket. Szakértők segítségével azt próbáltuk áttekinteni, hogy mennyire maradtak reálisak, vagy mennyire teljesíthetetlenek a 2024-re megfogalmazott kormányzati ígéretek.

Infláció: haladunk, de most jön a neheze!

Az elmúlt egy évben elsősorban az uniós tagtársainknál sokkal magasabb infláció okozott riadalmat Magyarországon. Nézzük meg elsőként, hogy ezzel hogyan állunk! A kormány és a jegybank prognózisaiban keverednek a konkrét értékek és a sávok, de kicsit kerekítve azt mondhatjuk, hogy szerintük a 2023-as év átlagban 18 százalékos inflációját jövőre 5 százalékos éves átlag válthatja, ami elég optimista pálya.

Surányi György volt jegybankelnök a Telex Téma-podcastjában több fontos pontot is kiemelt. Szerinte fontos hangsúlyozni, hogy, ahol most tartunk, vagyis az egy számjegyű infláció (majd novemberre a 7,9 százalékos) örömteli, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelen állapot még egy rendkívül magas infláció. A közgazdász szerint

a január és a február kulcsfontosságú lesz az infláció alakulásában, mert ekkor szoktak a vállalkozók, a kereskedők átárazásokat végrehajtani.

A 2023-as év értékelésénél fontos kiemelni, hogy az energiaárak csökkenése sokat segített, vagyis úgyis fogalmazhatnánk, hogy abban, hogy így lejött az infláció, oroszlánrésze van annak, hogy a szankciók ebből a szempontból működtek, hiszen az energiapiacon mindenféle kommunikáció ellenére szankciós dezinflációt és nem szankciós inflációt lehetett tapasztalni.

Az infláció csökkentésében 2024-ben azonban már ilyen külső segítséget nem kapunk, a belföldi kereslet tervezett felpörgetése viszont inflációt hozhat.

Év elején vagy az év közepén rizikós?

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője azt mindenképpen pozitívumnak értékeli, hogy

már nem vagyunk annyira lemaradva az inflációs mutatónkkal a régiós versenytársakhoz képest, és a dezinfláció egyelőre a tervezett ütemben haladhat. Viszont jövőre az a bázishatás, ami az idén nagyon segítette az infláció csökkentését, el fog fogyni, mert immár olyan hónapok lépnek be, ahol egy évvel korábban sem volt olyan magas emelkedés.

Ráadásul az élénkülő gazdaság, illetve sok egyszeri tétel (jövedéki adó januári emelése, kiterjesztett gyártói felelősség rendszere, útdíjemelés) növelheti az árakat, és az is kérdés, hogy a gazdaság magára találása után a hazai kiskereskedők és szolgáltatók mennyire pótolják be utólag az ősszel még nagyon visszafogott átárazásokat, amelyeket a kereslet hiányában nem léptek meg.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője rövid távon szintén optimista, szerinte

az infláció még jöhet lefelé, tavasszal 5 százalék alatti számot is láthatunk. A probléma csak az, hogy utána már vannak kockázatok, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy 2024-ben végig csökkenő marad a trend. Könnyen lehet, hogy egy huplit látunk, és a pénzromlás újra visszaemelkedik 5 százalék fölé, hiszen a kormány különböző intézkedései a belső keresletet szeretnék támogatni, ami ismét nyomást jelenthet az árakra.

Érdekes a két elemző közötti különbség, hiszen Nagy János inkább az év első felében, elsősorban tavasszal, Németh Dávid inkább a második félévben lát több kockázatot. Ő ugyanis azt gondolja, hogy sokan nem januárban fognak árat emelni, a vendéglátás (éttermek, hotelek) inkább a szezonban, de a távközlési cégek, vagy a bankok sem az év elején áraznak át.

Ráadásul a szakember szerint a nemzetközi olajpiacon is mintha mostanában inkább egy lefelé mutató trend uralkodna, vagyis a világgazdaság recesszióközeli állapota miatt gyengébb az olajkereslet. Az olajárban, mint ahogy általában az inflációs trendekben természetesen az is meghatározó lesz, hogy a különféle geopolitikai kockázatok, távolról közeledve, az izraeli-palesztin, az orosz-ukrán, vagy a magyar-uniós helyzetek hogyan alakulnak.

Növekedés: a 4 százalékot a piac nem tartja reálisnak

A növekedés tekintetében 2023 elúszott, nem érdemes foglalkozni vele. Annak azért, hogy a technikai recessziónak vége, mindenki örülhet, ugyanakkor tapasztalatunk szerint a kormány által előre jelzett 4 százalékos jövő évi növekedésben nem nagyon hisznek a szakemberek.

Németh Dávid szerint a magyar növekedésben még van egy szinte automatikus gyorsulást hozó szakasz, már csak az alacsonyabb bázis miatt is, illetve a lakossági fogyasztás tényleg elkezdhet visszaépülni. Az is segít, hogy amikor belépnek az új ipari kapacitások (akkumulátorklaszter) és a termelés fokozatosan felépül, a magyar GDP nőhet. Ugyanakkor kétséges, hogy az uniós és hazai központi források hiányában nehezebb helyzetbe került ágazatok (például az építőipar) mennyire tudnak alkalmazkodni, például képesek lesznek-e 10-15 százalékos béremelést kigazdálkodni.

Nagy János szerint a recesszió vége azért azt is jelenti, hogy kicsit most megnyugodtak a kedélyek, a negyedik negyedévben éves alapon is növekedést vár a szakember. Szerinte ugyanakkor érdemi különbség, hogy 4 százalékos a kormány növekedési prognózisa, de a piac csak 2,5-3 százalékot vár, ami nagyjából a belső kereslet emelkedéséből ered.

Surányi György is azt hangsúlyozta nálunk, hogy az exportvezérelt növekedésnek nem túl jók a kilátásai, mert 2024-re az európai növekedés csak 1,2 százalék lehet. Itt nagyon fontos lesz, hogy mennyire indulnak be az RRF és a kohéziós pénzek, mert minél több uniós forráshoz jutunk, annál reálisabbak a növekedési céljaink, de az uniós forrást határozottan nem pótolja az, hogy mennyi keleti működőtőkéhez jutunk. (Az már csak a beszélgetés után derült ki, hogy a kohéziós forrásokból 10,2 milliárd euró előtt megnyílhat az út, ami a beragadt források harmada.)

Surányi György a konkrét számokról azt mondta, hogy

„abban vagyok szkeptikus, hogy a 4 százalékos növekedés és az 5-6 százalékos infláció egyszerre létre tud jönni.”

Az egészen biztos, hogy a kicsi és nyitott magyar gazdaságot nagyban meghatározza a környék állapota is. Annalisa Usardi, az Amundi Investment Institute Milanóban dolgozó szenior közgazdásza igencsak visszafogott, szerinte

Európában az idei 0,6 százalékos növekedés jövőre 0,5 százalékra lassul. Ez már önmagában sem jó hír Magyarországnak, ami éppen dobbantana, de a kelet-közép-európai régiónak az sem éppen örömteli, hogy a szakember szerint az európai nagy államok közül Spanyolország az átlaghoz képest jobban, viszont pont a számunkra fontosabb Németország lassabban növekedhet.

A fő baj az, hogy Európában még itt van az infláció és nagyok az államadósságok. Vagyis hiába lenne jó egy kicsit megtámogatni a gazdaságokat, a kormányok keze meg van kötve. A magas infláció miatt nem lehet túl gyorsan kamatcsökkentéssel élénkíteni, a magas adósságráta miatt pedig nincs tere a likviditáspumpáknak, vagyis az adósságot növelő fiskális ösztönzőknek.

Költségvetés 2023: még mindig kérdéses

A pozitív trendek után jöjjön a feketeleves! Nagy János szerint most ugyanis a legfontosabb gazdasági mutatószámok közül a költségvetés deficitével van a legnagyobb baj. Még a hiánycél-emelések után is (írásunk idején GDP-arányosan 5,2 százalék a 2023-as hiánycél) erősen kérdéses, hogy ez tartható-e. Elsősorban a bevételi oldalon van nagy probléma, azon belül is a legnagyobb tétellel, vagyis az általános forgalmi adóval, azaz áfával.

Úgy tűnik, hogy sokkal többen igényelték vissza az áfát, mint az várható volt.

Ennek több oka is lehet, a magas kamatok mellett a cégek a rendelkezésre álló pénzüket megtakarították (nem költöttek belőle a gazdaságban) és vélhetően eljött sajnos újra némi feketedés is. Kérdés, hogy ez egyszeri válaszreakció volt a nehézségekre, vagy tartós trend, visszatérünk-e erre az útra.

A kormány nagy szerencséje, hogy soha nem fogja senki szétszálazni, hogy például mekkora lyukat vágott a kata adónem érdemi megnyirbálása a költségvetésben. Lehet olyan sorokat találni, hogy ez meg az a bevétel nőtt, azt pedig nehezebb kimutatni, hogy hányan kezdtek el az egyszerű átalányadózás helyett számlákat gyűjtögetni.

Az év végéhez közeledve nagy kérdés, hogy a kormány bizonyos rendkívüli intézkedésekkel (MVM osztalékelőlege) tudja-e tartani a beígért, több ízben megemelt hiánycélt. A szakemberek inkább az 5,5-6 százalékos sávba várják a tényadatot, de ilyenkor már senki nem 2023-ra koncentrál, hanem arra, hogy reális lehet-e jövőre 3 százalék alá menni, mert az úgy tűnik, hogy túl nagy megvonásokkal járna.

Költségvetés 2024: Nem jönnek ki a remélt számok

Az igazán fontos kérdés tehát az, hogy 2024-ben reális lehet újra bemenni a 3 százalékos hiány alá, vagyis kijöhet-e a tervezett 2,9 százalék. Surányi György szerint ha a költségvetés komolyan veszi magát, az jövőre is egy erős megszorítást sejtet.

A volt jegybankelnök két fontos problémát emel ki, egyrészt azt, hogy az államháztartáson belül nagyon megnövekedett a kamatkiadások tétele, 3 éve ez a GDP 2 százaléka volt, most 4 százaléka, ennyivel kevesebbet lehet költeni egészségügyre, oktatásra, szociális juttatásokra, honvédelemre, kutatás-fejlesztésre, kultúrára, sportra.

A másik probléma, hogy ilyen hiány mellett sem kezdett a kormány olyan strukturális reformokba, amely az alapvető problémáinkat orvosolná.

A lefelé induló kamatok miatt azért abban lehet bízni, hogy a kamatkiadások idővel (ha nem is azonnal) apadnak. Ugyanakkor, ha például sikerül a Budapest Airport megvásárlása, az ugyan az eredményszemléletű hiányt nem növeli – mondja Nagy János, ugyanakkor pénzforgalmi szemléletben elő kell teremteni rá a forrást, és ez is növeli az adósságot.

Külkereskedelem: Ez végre rendben van

Tavaly, amikor elszálltak az energiaárak, visszatért hazánkba az aggasztó külkereskedelmi deficit, illetve ellenünk dolgozott a cserearányromlás: egyszerűen sokkal több hazai munkára, termékre volt szükség azért, hogy megtermeljük az energiaforrásaink (olaj, gáz) ellenértékét.

Ez azóta szerencsére rendben van, az energia már nem olyan drága, a megszorítások és az infláció miatt nehezebb helyzetben levő magyarok nem vesznek annyi importárut, a magyar cégek pedig belső kereslet nélkül külföldre termelnek, valamennyire az akkucégek is javítják az egyenletet.

Természetesen örökre nem fogunk abból megélni, hogy nem fogyasztunk (mint a suszter, aki abból él, hogy vasárnap zárva tart). Vagyis ha nagyobb lesz a hazai fogyasztás, vélhetően az energiaimport is nő (igaz inkább villamosenergia és nem szénhidrogén). A pozitív külkereskedelmi egyenlegre azonban nagyon fontos lesz figyelni, mert amikor a kamatcsökkentések idején a „külföld” már kevesebb forintot vesz, akkor a pluszos mérleg stabil támaszt jelent a forintnak.

Forint: hurrá kamatot csökkentünk, de mi lesz az árfolyammal?

Eddig nem beszéltünk arról a forintárfolyamról, amely minden egyébre hat, inflációra (importált infláció), adósságszolgálatra (devizaelemek), de a külkereskedelmi egyenlegünkre, vagy a költségvetés hiányára is.

Az örvendetes, hogy Magyarországon kezd normalizálódni a monetáris eszköztár. Az alapkamat immár nem különbözik az irányadó kamattól (amikor más volt a hivatalos alapkamat és mást használt az MNB „irányadó”, azaz a piacot meghatározó kamatnak, az okozott némi értetlenséget), és megindulhatott egy havi 75 pontos csökkentési trend.

Cikkünk írása idején két ilyen vágáson vagyunk túl és 10,75 százalék az alapkamat. Ugyanakkor a kormányzati kamatintézkedések zavart okoznak, például a betéti kamatstop, amely miatt a nagy cégek kerülőúton tudnak csak befektetni az MNB-s eszközökbe, és ez látszólag növeli Magyarország rövid távú külső adósságát (úgy néz ki mintha külföldi bankok és nem magyar cégek finanszíroznák az országot).

Németh Dávid szerint egyelőre lehet majd menni lefelé a kamatokkal, de ha jövő márciusban már 8-9 százalék körül járunk, ott meg kell nézni, hogy nem szükséges-e a lassítás, vagyis lehet, hogy akkor már csak 50, vagy 25 pontos csökkentéseknek lesz tere.

Az Amundi prognózisa szerint a csökkentések ellenére is 2024 végére Magyarországon maradhat a legmagasabb az alapkamat a régióban, a cég ekkorra 6 százalékos szintet vár.

Az alacsonyabb kamatoknak nagy pozitívuma, hogy átgyűrűzve a gazdaságba olcsóbbá teszik az államadósság finanszírozásét, illetve a gazdaságot már elérhetőbb kamatú vállalati, vagy lakáshitelek fűthetik. Ugyanakkor ha a nemzetközi befektetők már kisebb forintkamatokat látnak, akkor kevésbé keresik majd a forintot, benne lehet a pakliban egy érdemi árfolyamgyengülés is.

Surányi György szerint mindenesetre az eddig megvalósult alapkamat-csökkentés ütemezésében, illetve mértékében is megfelelő volt, ám a forint árfolyama miatt is nagyon mérlegelnie kell a jegybanknak, hogy milyen további lépéseket tesz. A külföldi befektetőket nem érdekli a magyar infláció, nekik az közömbös, hogy a forint romlásához képest hogyan fizet a forintbefektetés, egy külföldinek csak az számít, hogy a forint és az euró közötti kamatkülönbözettel lehet-e nyerni. Ha úgy ítélik meg, hogy akkora a kamatkülönbség, hogy megéri az euró és a forint közötti árfolyamkockázatot vállalni, akkor majd vesznek forintot, ha már kisebb a különbség, annál kevésbé mernek a befektetők euróból forintba lépni. Jövőre kisebb lesz a különbség, a forint árfolyamán pedig ez meglátszódhat.