Tovább csökkenti az MNB az alapkamatot

2023. december 19. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ami ezzel 10,75 százalékra mérséklődött – írja az MTI. Ez sorozatban a harmadik 75 bázispontos vágás volt, októberben majdnem egy év után változtattak először az addig 13 százalékon tartott alapkamaton. Az irányadó rátával együtt a kamatfolyosó két széle is 75 bázisponttal csökkent.

A kamat emelésével vagy csökkentésével az MNB egy csomó dolgot befolyásolni tud a gazdaságban. Dolgozó emberként leginkább az érint minket, hogy valamennyi késéssel a lakossági hitelkamatok és betéti kamatok is követik az alapkamat változását. A mostani csökkentés miatt tehát hosszú távon alacsonyabbak lesznek majd a hitelek kamatai is.

Ha távolabbról nézzük, akkor az MNB az alapkamat változtatásával két fontos gazdasági mutatóra is hatást tud gyakorolni.

  • Egyrészt a kamat emelésével csökkenteni tudják az inflációt, ezért kellett 2021-ben és 2022-ben a nagy drágulás idején gyorsan kamatot emelni, és ezért lehet most, az alacsonyabb inflációval kamatot csökkenteni.
  • Másrészt a kamatemeléssel változtatni tudnak az euró-forint árfolyamon is, nem véletlen, hogy tavaly, amikor 434 forint volt egy euró, különleges kamatemeléseket jelentettek be.

Virág Barnabás MNB-alelnök korábbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a jegybank a következő hónapokban nagyjából hasonló ütemben csökkenti majd az alapkamatot. A Portfoliónak nyilatkozó szakértők szerint az jövő év végére 6-7 százalék között alakulhat majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!