Nagy Márton tovább harcol Matolcsyval, hogy ki legyen a monetáris főnök, és ezzel megint a külföldiek járnak jól

Különösebb hírverés nélkül a kormány december 1-től módosította az úgynevezett betéti kamatstopszabályokat. Az intézkedés abba a játszmába illeszkedik, amelynek már több epizódját végignézhettük, lényege pedig röviden így foglalható össze:

• A Magyar Nemzeti Bank az infláció elleni küzdelem jegyében vonzó kamatokat kínál (a csúcson 18 százalék volt az irányadó kamat, de még most is 11,5 százalékon áll).
• Ugyanakkor a kormány, elsősorban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) azt szeretné, ha a magánszemélyek és a cégek, vagyis a különféle befektetők nem az MNB-nél tartanák a pénzüket, hanem vagy fogyasztanának, vagy beruháznának. Vagy ha már mindenáron félre akarnak tenni, akkor a megtakarításaikkal az államot finanszíroznák. Így a GFM a jegybanknak ellentartva rendre olyan szabályokat alkot, amely a diszkont kincstárjegyek felé terelné a befektetők pénzét.

A legfrissebb ötlet

November 30-án ennek jegyében megjelent egy kormányrendelet, amely módosította a tavalyi úgynevezett betétstoprendeletet, és már másnaptól hatályossá is vált.

Az új kiegészítés alapján a bankok csak limitált betéti kamatot fizethetnek, olyat, ami nem haladhatja meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hivatalos honlapján utoljára közzétett 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) aukciós átlaghozamának mértékét. Hogy értsük, hogy mi a tétje a rendeletnek,

az írásunk idején az alapkamat 11,5 százalék, de az utolsó dkj-aukción csak 8,47 százalékos átlaghozam alakult ki.

Aki tehát a rendelet hatálya alá esik, az nagyjából 3 százaléknyi kamattól esik el. Eddig ugyanis a vállalatok odaadhatták egy banknak a pénzüket, a bankok pedig az MNB-nél parkoltathatták a pénzeiket, így a bankok magasabb betéti kamatot tudtak fizetni a céges ügyfeleiknek, mint amilyen hozam az állampapírpiacon kialakult, de ez mostantól tilos.

Nagy Márton és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kezdeményezése azonban ha nem is ezer, de több sebből vérzik.

A külföldieknek szabad

Rögtön ott kezdődik a probléma, hogy a külföldi befektetőkre mindez nem vonatkozik. Vagyis ha egy magyar cég egy bécsi, brüsszeli, frankfurti banknak adja oda a pénzét, a külföldi bank pedig egy magyar banknak lesz a „betétese”, akkor ez a lánc végső soron ugyanúgy beviheti a jegybankba a pénzt –

csak néhány külföldi szereplő is keres a magyar adminisztrációs szabály kikerülésén pár százalékpontnyi hozamot.

3 százalék egyáltalán nem kevés egy vállalat életében: nem ugyanaz egy egymilliárd forintos betétállományon 85 milliót vagy 115 milliót realizálni. Így vélhetően senki nem akar lúzerré válni, aki csak teheti, kitalál egy olyan struktúrát, amellyel nem marad le a magasabb betéti kamatról.

A GFM akciója a saját szemszögéből amúgy érthető, a tárca már élénkíteni szeretne, vagyis az a célja, hogy a pénzek ne a számlákon dolgozzanak, hanem azokból beruházás legyen, minél több forint kerüljön be a magyar gazdaság vérkeringésébe, Csak éppen ez az adminisztratív intézkedés ezt csak korlátozottan fogja elérni.

A betétoldali kamatstop egyébként magyar magánszemélyekre is vonatkozik, de csak akkor, ha 20 millió forint feletti betéteik vannak. Most elvileg ezt terjesztették ki az összes vállalkozást végzőre.

Csorbuló eszköztár

Az MNB természetesen utálja ezt az egészet, hiszen az ő elsődleges feladata az árstabilitás biztosítása, ennek pedig elsősorban kamatmeghatározással tud eleget tenni. Igen ám, de ha Nagy Márton minisztériuma átveszi a szerepét, ha megmondja ki milyen kamatot kaphat, akkor a minisztérium voltaképpen elveszi az MNB-től annak monetáris transzmissziós mandátumát, vagyis akadályozza, hogy hatékonyan működjön a kamatszint mozgatása.

A vállalatok közül a kisebbek így tényleg kevesebb kamatot fognak kapni. A nagyobbak, a kifinomultabbak azért könnyedén kikerülik ezt a rendeletet – meséli egy hazai bankár.

„Ez nem is csak a külföldi bankok igénybe vételével, hanem úgynevezett swapügyletekkel is megoldható. A forint és az euró átmeneti elcserélésében a kamatkülönbözet megnyerhető, de természetesen az a kamatkülönbözet, ami a piacon elérhető, vagyis nem a dkj-s hozam, hanem az MNB irányadó kamatából fakadó hozam.”

Vagyis a GFM próbálja meghekkelni a valóságot, a valós kamatkülönbözetet, de ez legfeljebb kisebb cégek esetén sikerülhet, a nagyobbak úgyis átlátnak rajta.

Érdekesség, hogy a jogszabály ráadásul a polgári törvénykönyvben nevesített vállalkozókra vonatkozik, ez alapján pedig nem is csak a gazdasági társaságokra vonatkozik, hanem mindenkire, aki végez vállalkozói tevékenységet. Akár ilyen lehet az egyház is, ha sört főz, bort termel vagy gyógynövényeket értékesít. Nem biztos, hogy a jogalkotó őket is limitálni akarta, de ezt eredményezte a fogalomhasználat.

Egy régi konfliktus

Mindez egy régi konfliktus újabb kellemetlen közjátéka. Az MNB régóta magas kamatokkal harcolt az infláció ellen, míg a kormány (ismét csak elsősorban a GFM) rendre alacsonyabb effektív kamatokat szeretett volna, és távol tartotta volna a magyar gazdaság bizonyos szereplőit az MNB magas kamatozású termékeitől.

Mindennek volt egy személyes aspektusa is, Matolcsy György MNB-elnök és Nagy Márton, az egykori helyettese immár más sapkában összekülönböztek azon, hogy végül is ki a monetáris politika ura, vagyis ki is diktálja a kamatokat.

Közgazdasági értelemben jól eltér a két iskola. A magas kamat az infláció ellen segít, de nem támogatja a növekedést. Magas kamatok idején ugyanis sokan halasztják a fogyasztásukat, a beruházásukat, mert érdemes megtakarítani és fialtatni a pénzt, miközben a hitelfelvétel drága. Ha pedig kisebb a fogyasztás, az jó az infláció elleni harcban (legalábbis ha az infláció nem a kínálati oldalról jön, például valamilyen szűkösség miatt lép fel).

De egy kormánynak fontos a népszerűség, illetve a forgalmiadó-bevétel is, ezért nem szeretné azt, hogy ne legyen hazai fogyasztás. Ehhez pedig jobb az alacsonyabb kamat. Erről szól ez a harc, csak a felek nem tudják mindezt diszkréten a színfalak mögött lejátszani, inkább egy amolyan csiki-csuki alakult ki.

A csiki-csuki lépései

A történet előzményei már hasonlóak voltak. Vagyis az MNB rendre magas irányadó kamattal szívta volna ki a gazdaságból a likviditást. Ám erre a GFM rendeletekkel, betéti kamatstoppal azon dolgozott, hogy kizárjon bizonyos szereplőket a magas kamatozású lehetőségekből.

Az előző, márciusi csörte után a friss fejlemény azon túl, hogy csak korlátozottan képes elérni a célját, még egy kellemetlen következménnyel jár:

Magyarország ilyenkor mindig egy kicsit céltáblát is rak magára, ide lőjetek, hiszen itt nincs egyetértés a pénzpolitika alakítói között.

A gazdaságpolitika hitelessége sokat csorbul ettől a nyílt színi konfliktustól, aminek végső soron súlyos ára van a magyar állam számára – állapította meg meg Surányi György volt jegybankelnök nemrég a Téma podcastban.

A pénz pedig olyan, mint a gátakat ostromló víz. Ha bárhol van egy repedés, ott úgyis átjut a magasabb kamatok irányába. Márpedig ez most a külföld, hiszen azt nehéz lenne megtiltani, hogy a külföldiek továbbra is hozzájussanak a magas kamatozású eszközhöz, mert ez a záloga a stabil forintnak. Ha hirtelen kimennének a kamatvadász befektetők az országból, akkor a forint jól meggyengülne.

Így viszont a kormány kénytelen eltűrni a külföldieket, és azzal sem tud mit kezdeni, ha egy ilyen külföldi a végső befektető, vagyis a pénz forrásának szintjén valójában magyar.