Kamatkakaskodás: ki lesz Orbán Viktor kedvence, Matolcsy, Nagy Márton vagy Varga Mihály?

Külföldről nézve igencsak kínos háború zajlik a magyar gazdaságirányítás legtetején Matolcsy György jegybankelnök, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter között. Azért kínos ez, mert

bárhonnan nézve nyilvánvaló, hogy hiába jönnek épp csőstül a gazdasági problémák, széthúznak a legfőbb állami vezetők.

Az osztályfőnök és a három kedvenc

Az osztályfőnöknek, vagyis Orbán Viktor miniszterelnöknek három kiemelkedően fontos, egymással is rivalizáló tanulót kellene kezelnie, legalább a válság idején egy irányba terelnie. Most Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kedvence, aki fáradhatatlanul ötletel, újabb és újabb javaslatokkal áll elő a problémák megoldására, legyen szó a külkereskedelmi hiányról, a recesszióról, a költségvetés finanszírozásáról vagy a magyar építőanyagárakról. Csak aztán sok ötletnél jelentkeznek a nem szándékolt következmények is, amik aztán folyton folyvást újabb lépéseket, intézkedéseket szülnek.

Matolcsy György, a kormánytól független Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke korábban maga is volt már a kedvenc tanuló szerepében, de az utóbbi időben kiesni látszik az osztályfőnök kegyeiből, mert sokszor kritizál.

Végül ott van Varga Mihály pénzügyminiszter, aki csak figyeli a másik két diák tusakodását, ő maga szerényebb, csendesebb alkat, inkább kivár, tudja, amikor az osztályfőnök majd csalódik a nagyobb hangú osztálytársakban és soha ki nem próbált megoldásaikban, újra ő lesz a kicsit szürkébb, de megbízhatóbb osztályelső.

A kamatok

Az elmúlt hetekben Matolcsy, Nagy és Varga legújabb vitája a Magyar Nemzeti Bank inflációellenes lépései körül alakult ki.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a szakmai lépéseket, az MNB mostanában rendre emelte az alapkamatot, és többféle magas kamatozású pénzlekötési lehetőséget kínált a gazdaság szereplőinek.

A kormány és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) viszont alacsonyabb kamatokat szeretne, és távol tartaná a magyar gazdaság bizonyos szereplőit az MNB magas kamatozású termékeitől.

A kamatszint azért ennyire fontos, mert ha egy országban magasabb lesz a kamat, akkor többen döntenek úgy, hogy a pénzt nem költik el, nem fogyasztanak, nem beruháznak, hanem megtakarítanak, félretesznek.

Ezért a magasabb kamat csökkenti a keresletet, letöri az árakat, azaz segíti az infláció elleni harcot.

A kormánynak azonban a saját népszerűsége is fontos, nem szeretné, ha hirtelen eltűnne a hazai fogyasztás és a beruházások, hiszen az – bár letörné az árakat – recessziót, munkanélküliséget is hozna. Ezért a kormány segítené is a keresletet, pénzt adna mindenféle csoportnak, örülne a kamatok csökkentésének. Ez az alaphelyzet.

Csiki-csuki: kinek járjon a 18 százalék?

A kamatszintet többféle kamat alakítja. Az alapkamat 13 százalék. Jó magas, de az MNB valójában még ennél is többet, 18 százalékot fizet a nála egy éjszakára parkoltatott pénzek, illetve egy speciális eszköz, a diszkontkötvény után. Ezt a magasabb kamatot nevezzük irányadó kamatnak.

A GFM és Nagy Márton azonban megpróbálta rontani a jegybank magas kamatozású diszkontkötvényeinek hatását.

A csiki-csuki lépései:

1. Az MNB először bevezette a 18 százalékos irányadó betétjét, ami alkalmas arra, hogy a kereskedelmi bankok (és rajta keresztül azok ügyfelei) az esténként megmaradó fölös likviditásukat ilyen kamattal odaadhatják a jegybanknak.
2. A kormánynak (amikor ezt írjuk, elsősorban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterre gondolunk) ez nem tetszett, és egy rendelettel, betéti kamatstoppal kizárt szereplőket a 18 százalékos lehetőségből, rontotta a jegybank intézkedésének hatását. A kizárt szereplők között pénztárak, lakástakarékok, biztosítók, befektetési alapok és gazdag magánszemélyek tűntek fel.
3. Az MNB viszontválaszában új, a rendelet által nem szabályozott diszkontkötvényt kreált a kizárt szereplőknek 18 százalékon.
4. Erre a kormány megint lépett, június 30-ig meghosszabbította a kamatstopot, és megint kizárta az eszközből a magyarokat, korlátozta a diszkontkötvény átruházását.

A rendelet már életbe is lépett. A lépéseket a Portfolio is bemutatta cikkében. Ennek az egésznek a legkellemetlenebb eleme az volt, hogy a vitával Magyarország céltáblát rakott magára. Itt egy kifejezetten nehéz helyzetben levő ország, ahol nincs egyetértés a pénzpolitika alakítói között. A kormány nem hagyja, hogy a jegybank maga határozza meg a monetáris politikát.

A forint védelmében

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a kormány azért nem szereti a 18 százalékos egyhetes diszkontkötvényt, mert az komoly versenytársa lett a magyar adósságot finanszírozó diszkontkincstárjegyeknek.

Szerinte

elsősorban amúgy külföldi befektetőknek készült az instrumentum, mert a külföldi pénzek beterelésével (a magas kamattal) erősödik a forint, és nagyon megdrágult egy esetleges forint elleni támadás (shortolás) költsége.

Mivel a külföldiek továbbra is hozzájutnak a magas kamatozású eszközhöz, a forint továbbra is tud erősödni.

Arra most nem térünk ki, hogy mi történik, ha egy olyan deviza erősödik, ahol amúgy sokkal nagyobb az infláció, de gondoljunk a Magyarországon már a nyugati országokhoz képest drágább Barilla tésztára, és megértjük a nagy infláció és devizaerősödés fonákságát.

Ugyanakkor más szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy

valójában ez a konfliktus teljesen értelmetlen.

A GFM ugyanis nem tudja kizárni a 18 százalékos eszközből a magyar intézményi befektetőket, csak nekik egy kicsit körülményesebb (szintetikus) lesz az eszközhöz jutás. Olyan lúzer magyar intézményi befektető azért vélhetően nincs, aki ne találná meg az utat a 18 százalékos eszközhöz, például egy külföldi intézménnyel együttműködve.

Vagyis a lépésnek közvetlen forintgyengítő hatása nincs, hiszen a külföldiek jöhetnek, a magyar intézményeket nem zárja el a kamattól, csak egy kis pluszmunkát követel meg tőlük, viszont a politikai jellegű széthúzás a gyengeség jele, így pedig azért ronthatja a magyar kamatfelárat. A jegybanki függetlenség csorbulása ugyanis mindig negatív pont egy kötvénypiac megítélésében.

És a Pénzügyminisztérium?

Feltűnően hallgattunk eddig a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pozíciójáról. Leginkább azért, mert nem ők vannak a konfrontáció két oldalán, és pontosan nem is tudhatjuk, hogy ezek az intézmények mit gondolnak erről az egészről, azt publikusan mégsem mondhatják, hogy a tusakodó felek közül egyiknek sincs igaza.

Varga Mihály pénzügyminiszter amúgy a múltbeli konfliktusai miatt aligha szimpatizál túlságosan Matolcsy Györggyel, de szakmailag azért azt sem üdvözli, ha a kormányzat és az MNB belekotnyeleskednek egymás dolgába.

Hiszen a Pénzügyminisztérium és az ÁKK valójában sem azt nem szeretheti, ha drágul az adósságfinanszírozás (a vita miatt ugyanis nem tud csökkenni a kamatfelár), de az sem tűnik reálisnak, hogy ezek az intézmények, így az ÁKK tényleg a magyar diszkontkincstárjegyekben látná az ország finanszírozásának zálogát.

Hiszen az ÁKK nyilván hosszabb, 10-20 éves papírokat adna el, ha lehet, a pár hónapos diszkontkincstárjegy nemcsak drága, de a rövid futamidő miatt hamar hozza a megújítási kockázatot is. A PM mindenesetre ezt a kormányzati beavatkozást biztosan nem kérte, de az ÁKK is gondolhatja azt, hogy más intézmények minek szólnak bele kéretlenül az adósság finanszírozásába.

A vita mindenesetre, akárhonnan is nézzük, ciki, unortodox, kiszámíthatatlanságot jelent, hirtelen improvizálásokat mutat.

Miért nem tesz rendet Orbán Viktor?

Az már nehezebben érthető, hogy a veszekedő felek között miért nem teremt rendet Orbán Viktor. Mondják ugyan róla, hogy szereti versenyeztetni az egyes szakterületeken az embereit, de ennek aligha most van itt az ideje. A kormányfő nem is biztos, hogy ebben az egész kérdésben elmélyedt, így aligha szakmailag, inkább bizalmi alapon választ, és a versengő véleményvezérek azt biztosan érzik, hogy ki fekszik jól, kinek a véleménye nyerhet.

Sokan tudhatják, hogy bár káros, ami zajlik, de nem érzik magukat elég erősnek, hogy nyilvánosan kritizálják is a folyamatot. Ameddig pedig valaki politikailag gyengébb, addig el kell tűrnie mindezt, meg kell várnia, amíg a főnök ki nem szeret ezekből az unortodoxiákból.

Matolcsy György így vélhetően továbbra is kritizálni fogja a Fidesz-kormány gazdaságpolitikáját, a forint vonzerejét pedig a kártékony vita ellenére az óriási kamatkülönbség őrzi meg. A vitában akár új színt hozhat, hogy az MNB kamatpolitikájában kulcsfontosságú monetáris tanács két új tagot kap, akik amúgy mindketten jó pénzügyi szakemberek, nevezhetjük őket minőségi cserének is. Ugyanakkor a Parragh Biankát és Kocziszky Györgyöt váltó Búza Éva, illetve Kovács Zoltán kinevezése akár a jövőben egy MNB-n belüli platformosodást is hozhat, ők ugyanis semmiképpen sem tűnnek partnernek egy kormány elleni küzdelemben.

Búza Éva jogász, életrajza alapján a Generalimpexnél, az Állami Fejlesztési Intézetben és a Kvantum Investment Bankban dolgozott. Később a Magyar Fejlesztési Bankban töltött be vezető pozíciókat, de volt tisztsége a Magyar Posta Tetra Rt.-nél, a Magyar Nemzeti Bankban és a MÁV Zrt.-nél. 2010 óta dolgozik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél, 2015 óta a társaság vezérigazgatója. Férje, Bugár Csaba is fontos ember, most éppen a Magyar Államkincstár elnöke.

Kovács Zoltán a neten található életrajza alapján a Kárászteleki Pezsgőpincészet résztulajdonosa, egyben a fideszes elitképzőként emlegetett MCC-ben az Üzleti Ismeretek Műhely vezetője. Korábban a Concorde Értékpapír, a CA-IB és a HVB Bank tőkepiaci munkatársa volt, illetve vezette a Díjbeszedő Holdingot.

Kovács Zoltán és barátja, Kiss Ádám aktívan benne volt abban a nagy kísérletben, amikor a Díjbeszedő, a Magyar Posta és az FHB Bank próbált összegyúrni egy nagy félállami-félmagán pénzügyi csoportot. A sztori Kovács Zoltánra jutó részét régebben a Népszabadság írta meg részletesen. Az erdélyi származású, nagycsaládos Kovácsról amúgy jókat mondanak piaci partnerei, a környezete szerint kellemes és intelligens (ugyanakkor hangsúlyozottan nem monetáris) szakember régóta jobboldali elkötelezettségű, amit a Széll Kálmán Alapítvány és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítványában vitt pozíciói, valamint a Pannonhalmi Főapátság gazdasági tanácsában betöltött szerepe is jeleznek.

Felbukkanása, már az emlegetett Posta–FHB–Díjbeszedő konglomerátum sorsa miatt is érdekes. Az egykori kísérlet sok vezetője ugyanis kegyvesztett lett a Fidesznél, de a díjbeszedős csapat, Kovács Zoltán, Kiss Ádám, Lantos Csaba ma is prominens vezetők. Lantos miniszter lett, Kovács a monetáris tanács tagja, Kiss Ádám pedig Csák János kulturális és innovációs miniszter döntése értelmében 2023. március 7-étől a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új elnöke.

A házibuli folytatódik

A három nagy ember, Nagy Márton, Matolcsy György és Varga Mihály kapcsolata mindenesetre továbbra is kimeríthetetlen beszédtéma a hazai pénzügyi közéletben. Akit az előzmények jobban érdekelnek, itt, itt, itt és itt is olvashat erről írásokat.

Ezekből kiderül, hogy a felsorolt három pénzügyi szakember állandóan összeütközik. 2010 és 2013 között Matolcsy György volt a nemzetgazdasági miniszter, amikor Varga Mihály lett az utódja, a vizionárius Matolcsy nem szívesen engedte el teljesen „nemzetgazdasági” fókuszát, sokszor tűnt úgy, hogy Matolcsynak nem a monetáris politika volt a szívügye, az érdeklődési területe, azt átengedte éppen Nagy Mártonnak vagy Virág Barnabásnak, ő inkább intézkedési pontokat publikált, gazdaságpolitikai javaslatokat tett.

Nagy Márton egykori jegybanki munkatársként, majd alelnökeként már sokkal inkább volt monetáris szakember, ő mintha éppen ezt a sipkáját engedné el nehezen. Varga Mihály és Nagy Márton viszonya is óhatatlanul terhelt, régen a PM és az MNB vitáiban külön oldalon álltak, most Nagy Márton örökölt meg volt PM-es kollégákat, és ez az átsorolódás is sok-sok problémával, konfliktussal terhelt folyamat volt.

Korábban sokáig a nagyokat álmodó Matolcsy György volt Orbán Viktor kedvence, de amikor a Covid berobbant, és kiderült, hogy sérülékeny a magyar pénzügyi pozíció, nagyon felértékelődött az, amit Varga Mihály javasolt devizakötvényekről, devizatartalékról, növekedési lehetőségekről.

Most Nagy Márton elképzelései élveznek kiemelt politikai támogatást a miniszterelnök részéről. De a sok célzott különadó, ársapka, rendcsinálás és szabályozás után előbb-utóbb ismét felértékelődhetnek a jól bevált konzervatív pénzügyi megoldások. A közgazdaságtan ugyanis a legtöbbször azért egy olyan világnak bizonyul, ahol akárhány unortodox ötlet is jön, gyakran kiderül, hogy a mindenféle újszerű ötlet és ostor helyett a kiszámíthatóság, a folytonosság, a korrektség és a bizalomépítés a legjobb fegyver.