MÁV: Még hétfőn sem biztos, hogy elindulhatnak a vonatok Nagymaros és Verőce között a tehervonat kisiklása után

2023. december 31. – 09:24

MÁV: Még hétfőn sem biztos, hogy elindulhatnak a vonatok Nagymaros és Verőce között a tehervonat kisiklása után
Fotó: Mávinform Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnapra virradó éjszaka is dolgoztak a MÁV szakemberei Nagymarosnál, ahol szombat délután kisiklott kilenc vasúti kocsi. A vasúttársaság azt MTI-nek azt írta, hogy vasárnap is folytatódik a műszaki mentés, és lehet, hogy még hétfőn sem indulhatnak el a vonatok a Nagymaros és Verőce közötti szakaszon.

Először vissza kellett bontani a felsővezetéket, majd a késő este megérkezett óriásdaru segítségével a kisiklott kocsikból hármat már visszaemeltek. A 23 vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet továbbszállítottak Szob felé, a hátul lévőket elvontatták Verőcére.

A MÁV közleménye szerint a baleset miatt jelentősen rongálódott a vasúti pálya, a jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje, a műszaki mentés és a helyreállítás több napig tarthat.

Most azon dolgoznak, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között, a vonal Vác fölötti szakaszán hosszabb eljutási időkre kell számítani.

Azt írják, a Nyugati pályaudvar és Vác között a vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek. A szobi Z70-es vonatok, illetve a késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek. Vác-Verőce-Nagymaros-Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket.

A Metropolitan EuroCity vonatok szerelvényei Szobról fordulnak vissza Pozsony felé.
A Metropol EuroNight, a Báthory és a Hungária EuroCityk kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek, így nem érintik Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Stúrovo (Párkány), Nové Zámky (Érsekújvár) állomásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!