Belföld
A beázás után szombaton kinyit a Nemzeti Galéria, de több kiállítás nem látogatható
A Gulácsy-tárlat is nyitva.
Nádasdy a befóliázott könyvekről: A Fidesz szégyellje magát
A 24.hu-nak adott interjúban a költő, műfordító a legalantasabb kampányfogásnak nevezete a gyermekvédelmi törvényt.
Vádat emeltek a budai iskolában késelő diák ellen
A vádirat szerint a 19 éves fiú már előre elhatározta, hogy ölni fog, és legalább másfél hétig úgy járt iskolába, hogy hátizsákjában kalapács, olló és két kés is volt.
Attól tartanak a háziorvosok, hogy jelentősen megnőnek az adminisztrációs terheik
Egy rendelettervezet borzolja a kedélyeket, a Belügyminisztérium állítja, csak átláthatóbbá tennék a rendszert, és semmire nem kötelezik a háziorvosokat.
Egy éjszakai életben ismert férfi holttestét találták meg néhány napja a Dunában
A férfi augusztus 1-jén ugrott le a Margit hídról, három nappal később emelték ki a Kopaszi-gátnál.
Háborognak a lakók egy új szeméttároló miatt, a terézvárosi polgármester szerint csak politikai...
Soproni Tamás szerint 30 éves problémát oldanak meg az új, zárt tárolóval, a tiltakozók szerint nem oldják meg, csak „áthelyezik”.
Nyolcvan fegyvert tartott otthon egy 62 éves budapesti férfi, akit a TEK alsógatyában vett őrizetbe
Több ezer lőszer is volt még a férfi gyűjteményében.
Veszteséges lett a lízingcég, ami Mészárosék luxusjachtját tulajdonolja, pedig az üzemeltetési...
A cég a Mészáros-féle Magyar Bankholdinghoz tartozik, amit pedig NER-arcok lengenek körül.
Bontják és építik a Ludovikát, a felsőoktatás zászlóshajóját
Bár Lázár János listáján korábban „Nem! Lezárni!” megjegyzéssel szerepelt a beruházás, a kormány továbbra is elszánt az átalakított felsőoktatás zászlóshajójának nevezett egyetemi központ...
Elfogták a Klauzál téri gyilkosság feltételezett elkövetőjét
A rendőrség hajtóvadászatot indított a 30 éves férfi ellen, akit a Rákóczi téren fogtak el.












