Nem működik az ágfalvi határon a sorompó, az osztrákok szerint rongálás miatt

2024. április 4. – 10:13

Nem működik az ágfalvi határon a sorompó, az osztrákok szerint rongálás miatt
Fotó: Nagy Márta
Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába fizettek 160 eurót azok a szerencsések, akik a somfalvi (Schattendorf) önkormányzattól áthajtási engedélyt kaptak; meghibásodtak a sorompót helyettesítő oszlopok, autóval most mindenkinek kerülnie kell. Az osztrák polgármester szerint rongálás történt.

Már több mint egy éve nem lehet járművel áthajtani az Ágfalva és Somfalva (Schattendorf) közötti határon autóval.

Az áthajtást egyoldalúan tiltotta meg az osztrák település önkormányzata a falun átrobogó ingázók egyre nagyobb száma miatt. A betonba süllyesztett oszlopok csak azokat engedik át, akik 160 euróért megváltották ehhez a jogot és megkapták a somfalvi képviselő-testület engedélyét. Magyar oldalról nagyon kevesen mentek át a szűrőn, ahogy a Telex is megírta: sem közeli osztrák munkahely, sem testvéri kapcsolat nem volt elég erős indok.

A határátkelőhely oszloprendszere most nem működik, kénytelenek a soproni határ felé kerülni azok is, akik megváltották az áthajtás lehetőségét. A pollereket körbekerítették, csak kerékpárral vagy gyalog lehet itt közlekedni. A somfalvi polgármester az osztrák sajtóban azt nyilatkozta, rongálás történt, valaki belefúrt az aszfaltba és tönkretette a vezetéket.

Ne Ágfalvánál keljenek át az ingázók, hirdeti a tábla a határon, mely Klingenbach felé terel – Fotó: Nagy Márta
Ne Ágfalvánál keljenek át az ingázók, hirdeti a tábla a határon, mely Klingenbach felé terel – Fotó: Nagy Márta

Tavaly, nem sokkal felavatása után, már érte támadás a helyiek által új vasfüggönyként is emlegetett biztonsági rendszert. Akkor a kártyaleolvasó berendezést verte le valaki és hetekig nem lehetett használni a határátkelőt.

Az osztrák település ezért most azt fontolgatja, hogy videókamerákat telepít a határra. Hogy erre kap-e engedélyt, még kérdéses. Az oszlopok miatt egyébként is perek vannak folyamatban, egy ügyvédi iroda keresetet nyújtott be az osztrák nemzeti bírósághoz azért, mert szerintük uniós jogot sért az osztrák határátkelőknél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!