Első fokon életfogytiglanit kapott a VV Fanni megölésével vádolt férfi
A Való Világban ismertté vált Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el. B. László fellebbez az ítélet ellen.
Energia-veszélyhelyzet miatt összehívta a kabinetet Orbán
A miniszterelnök szerint az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi-téli időszakban nem lesz elegendő gáz az Európai Unió országaiban.
Európai Bizottság: Folyamatos és konstruktív tárgyalás zajlik a magyar helyreállítási alapról
A nyitott kérdések jól ismertek, és amint ezeket megoldottuk, véglegesíthetjük az értékelést – mondta a gazdasági ügyekért felelős alelnök.
Drágulhatnak a nyelviskolák a katatörvény miatt
A kedden elfogadott módosítás sokakat visszaterel majd a feketegazdaságba a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint.
Hollik István a hídblokádról: Ez nem olyan nagy tiltakozás
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a katások ugyanúgy folytathatják a munkájukat. Legrosszabb esetben csak adónemet kell váltaniuk, de ettől még szerinte nem nő az adóterhük.
Seprűnyéllel támadt a soroksári buszmegállóban állókra József
Végül gázsprayvel tudta elvenni a földön fekvő férfi táskáját, aki súlyosan megsérült. Fél órán belül elkapták a rendőrök.
Novák Katalin: Brazília a futballban világbajnok, mi a családok támogatásában vagyunk azok
A magyar Alaptörvényről is beszélt brazíliai látogatásán a köztársasági elnök, aki divattá szeretné tenni a gyermekvállalást.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést az egyik Margit hídon tüntetővel szemben
A katatörvény miatt demonstrálók egyike a rendőr oldaláról letépte a póttárat, amit arrébb dobott. A rendőrök szerint fejbe is rúgta egy kollégájukat.
A katamódosítás egy merénylet több százezer ember ellen
Futárok, fordítók, szövegírók, bőrműves népi iparművész és még számos, jellemzően szellemi munkát végző ember tüntetett a Kossuth téren a katás adózás módosítása miatt, majd a Margit hidat is...
Nem tudják, mennyi visszaélés van, de megszavazták a fideszesek a katatörvény módosítását
A benyújtástól számítva alig több mint huszonnégy órával elfogadott törvény miatt szeptembertől rengeteg kisvállalkozónak kell újratervezni az adó- és pénzügyeit.
Kövess minket Facebookon is!