Belföld
Megint Sopronbánfalván lesz kihelyezett kormányülés
Téma lehet a csütörtöki EU-csúcs, a svéd NATO-csatlakozás vagy az alapkamat-csökkentés is.
Magyar Nemzet: Az LMP támogatná a Lánchíd-ügy kivizsgálását
A lap megkereste az ellenzéki pártokat azután, hogy a Kehi vizsgálatot indított a Lánchíd felújításánál felhasznált pénzek ügyében.
Klebelsberg Központ vezetője: Ha betartanák a szabályokat, messze nem panaszkodnának annyian...
Hajnal Gabriella kiosztotta azokat a tanárokat is, akik korábban nem írták alá a státusztörvényt, de most újra tanítanának.
Uniós szabály alapján vinnék haza az olasz antifa-aktivistát az ügyvédei az olasz sajtó szerint
Egyenlőtlen bánásmódra hivatkoznának, eddig háromszor utasította el a kiadatást a magyar bíróság.
A tiltás ellenére tüntettek Palesztina mellett a Rendőrpalota előtt
A szólásszabadságra hivatkozva szervezte az eseményt egy anarchista szervezet pénteken.
Személyesen még senki se mondta nekem, hogy autósüldöző
Rádai Dániel, Józsefváros alpolgármestere, élharcosa a közterek élhetőbbé, a járdák járhatóvá tételének, aki szerint a Fidesz érdeke, hogy Budapesten minél nagyobb probléma legyen a köztéri...
Kisebb földrengés volt Győr-Moson-Sopronban
A 2,2 magnitúdójú földrengést az epicentrum közelében élők érezhették, de károkról egyelőre nem érkezett bejelentés.
Donáth Anna: Nováknak le kellene mondania, amiért kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil...
A Momentum elnöke szerint a köztársasági elnök alkalmatlan a posztjára, szerinte „ilyet egy elnök, egy anya nem tehet”.
A Németh Szilárd érdekeltségébe tartozó sporttelepen bérel irodát a dél-pesti tankerület
Havi százezer forintot fizetnek a Csepel SC sportközpontjában. A tankerület szerint az önkormányzatok nem tudták megfelelően elhelyezni őket.
Lantos Csaba belépett a bruttó 5 milliót kereső miniszterek szűk körébe
A 24.hu adatigénylése után került fel a Kormany.hu-ra az erről szóló fájl, rajta kívül csak Csák János és Nagy Márton keres ennyit.













