Még a Nézőpont Kutatóintézet szerint is erősödött a Tisza Párt
Úgy látják, sok fog majd azon múlni a 2026-os választásokon, hogy hogy mozgósít a kormány, és hogy a Tisza Párt.
A Fidesz és a KDNP elhalasztja szokásos kihelyezett frakcióülését az árvíz miatt
Az árvíz a fontos, „minden más ráér később” – írta Kocsis.
Másodjára tartott úgy árvízinfót Orbán Viktor, hogy előre nem derült ki, hogy ott lesz
A szerdai sajtótájékoztató meghívójában csak Rétvári Bence neve szerepelt, a csütörtökiében már nem is volt név.
Lánczi Tamást nem érdekli a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetőjének III/III-as múltja
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke szerint Horváth József „a hivatal és a nemzet szolgálatára lesz”.
Az Andrássy közepén akarta megleckéztetni a bringást egy furgonos, de elfelejtette behúzni a...
A jármű gurulni kezdett, majdnem nekiment a mögötte állónak is.
Schadl György november óta nem adja át lefoglalt luxusautóit, három közülük jelenleg is...
A 24.hu a járműnyilvántartási adatok alapján megtalált három lefoglalt autót. Schadl állítja, ő egyben akarta közölni a tárolási helyüket, de az egyik autójáról nem tudta, hol van.
Orbán Viktor: A magyarok kitanulták a védekezést, pontosan tudják, hogy mit és hogyan kell tenni
Csütörtök reggel is sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök az árvíz ügyében, és többek közt arról beszélt, hogy elégedett az önkéntesekkel és úgy általában a védekezés színvonalával.
Egy hónapon belül harmadjára hal le a MÁV azon a szakaszon, ahova múltkor pótlóbuszt sem küldtek
Most műszaki hiba miatt nem járt reggel a vonat Székesfehérvár és Pusztaszabolcs között.
Jövő hét elejéig biztosan kitart a vénasszonyok nyara
Az árvízi védekezéshez jó hír, hogy csapadékra legkorábban jövő hét kedden kell számítani.
Az árvíz miatt már 1400 háztartásban kapcsolták ki az áramot, kővel megrakott vonat védi a...
Mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni Budapestet a tetőzésre, ami szombaton érkezhet. Kövesse közvetítésünket az árvízről!
Kövess minket Facebookon is!