Keresés a mellékletben
Szenegál tönkreverte a szinte végig emberhátrányban játszó Irakot, és még van esélye továbbjutni
Hamar vezetést szereztek, aztán hamar kerültek emberelőnybe is, a második félidőben pedig feljebb tudtak kapcsolni, és lőttek még négyet a fáradó irakiaknak. A vége 5-0 lett.
A vébé leggyorsabb mesterhármasával verték a franciák a tartalékoló norvégokat
Dembélé már a 32. percben belőtte a harmadik gólját. Pillanatokra tűnt csak úgy, hogy a norvégok fordíthatnak, de még egy 11-est is kihagytak. Franciaország csoportelső.
Haaland és Ødegaard is a padon, szinte a teljes kezdőjét lecserélte a norvég kapitány a franciák...
Fredrik Aursnes az egyetlen, aki maradt a Szenegálok elleni csapatból, Ståle Solbakken azt mondta, teljesen logikus döntést hozott. A franciáknál viszont maradtak a sztárok.
„Emlékeztetnék mindenkit, megnyertük a csoportot” – Pochettino kiakadt az újságírókra a törökök...
Az amerikai válogatott szövetségi kapitánya a meccs utáni sajtótájékoztatón szólt be a faggatózó újságíróknak, szerinte egy gratuláció kijárt volna nekik.
Még vége sincs a vb-nek, de Amerikában már azon gondolkoznak, hogy a 2038-ast is meg kéne rendezni
A világbajnokság lebonyolításáért felelős munkacsoportot vezető Andrew Giuliani szerint az Egyesült Államok egy 64 csapatos vb-t is le tudna hozni. És erre amúgy van is esély.
Az uruguayi sajtó szerint uruguayi játékosok kritizálták Marcelo Bielsa módszereit, mire ő tartott...
A válogatott kulcsjátékosaiból álló csoport állítólag nem elégedett az edzések intenzitásával és a taktikával. A spanyolok elleni meccs előtti sajtótájékoztatón viszont nem volt szó belső vitákról.
Mikor lehet francia–német vagy brazil–angol a foci-vb-n? Összejöhet egy USA–Irán? Mi kell a...
Megannyi kínzó kérdés a foci-vb-n, amikor még csak a csoportok fele zárult le. De azért mégis körvonalazódik, milyen meccsek jöhetnek a 32-es táblán, ahonnan egyenes kieséses szakaszban folytatódik...
Klopp kiosztotta a német válogatottat: A minőség mentalitás nélkül nem elég
Ecuador jobban akarta a sikert, mint a már továbbjutott németek.







