Friss hírek
Az állam kifizeti a 30 évnél fiatalabb anyák Diákhitel-tartozását
Az igényelheti a vissza nem térítendő támogatást, akinek az egyetemi évei alatt, vagy az oklevél megszerzését követő két éven belül születik gyereke, illetve fogad örökbe.
Alacsonyabb szinten fagyasztja be a kormány az intézményi távhődíjakat
Az Energiaügyi Minisztérium szerint „a legtöbb településen közel megfeleződhetnek” a távhődíjak, amik január és szeptember között nem fognak változni.
Megjelent a határozat az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről
Két lépcsőben emelnek, az első lépcsőhöz ötvenmilliárdot biztosítanak.
Miért halogatjuk kórosan a lefekvést minden este?
A koronavírus-járvány alatt széles körben is elterjedt a „revenge bedtime procrastination” kifejezés, azaz az alvás halogatása, egyfajta bosszúból. A jelenség nem új keletű, és részben azzal is...
Rendelet kötelezi a kereskedőket, hogy többet spájzoljanak be az ársapkás élelmiszerekből
Az átlagos készlet kétszeresét kell tartaniuk. A módosított rendelet január 13-án lép életbe.
Egyre több a fertőzött, de a korlátozások feloldása utazási rohamot indított Kínában
Hamarosan ismét szabadon utazhatnak külföldre a kínaiak, miközben a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó korlátozások feloldása miatt jelentősen nőtt a fertőzések száma.
2024-ig még lehet igényelni a babaváró hitelt
Orbán Viktor korábban beszélt arról, hogy meghosszabbítják a határidőt, de eddig nem volt hivatalos döntés.
A klasszikus vb-címről lemondott, a rapid sakkot simán megnyerte Carlsen
A már román színekben sakkozó Rapport Richárd a nyolcadik lett a vb-n.
Januártól adómentességet kapnak a 30 év alatti anyák
Az szja-mentesség más családtámogatási formákkal is összevonható lesz és az örökbefogadott gyereket nevelő anyák is igénybe vehetik.
Azt kívánom, bárcsak széttéptem volna a nyertes szelvényt – sokszor inkább kereszt a lottónyeremény
Egy kutatás szerint a lottónyertesek többsége 3-5 éven belül anyagi csődöt jelent. A hatalmas összegeket gyakran elszórakozzák, elosztogatják, vagy egyszerűen csak felélik. Akadnak kivételek is:...
Kövess minket Facebookon is!