Rendelet kötelezi a kereskedőket, hogy többet spájzoljanak be az ársapkás élelmiszerekből

2022. december 28. – 20:45

frissítve

Rendelet kötelezi a kereskedőket, hogy többet spájzoljanak be az ársapkás élelmiszerekből
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szerdán megjelent rendelet szerint a boltoknak kétszer annyi ársapkás árucikket kell készleten tartania, mint amennyi átlagosan akkor volt készleten, amikor az árakat befagyasztották.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet január 13-án lép életbe.

A kereskedőknek eddig is rendelet írta elő, hogy ezekből a termékekből – tojás, krumpli, 2,8 százalékos tej, stb. – az adott nap átlagos készletének megfelelő mennyiséget kell tartania.

A mostani új rendelkezés az, hogy szükség esetén a 2021-ben befagyasztott árak esetében a 2021-es átlagos napi mennyiségének, a 2022-ben befagyasztott árak esetében pedig a 2022-es

átlagos napi készlet mennyiségének kétszereséig kell olyan mértékben biztosítani a készletet, hogy az „áruhiány elkerülésével” az elegendő legyen a Közlöny megfogalmazása szerint.

Idén novemberben a krumpli és a tojás árát maximalizálta a kormány, tavaly a liszt, a napraforgóolaj, a sertéshús, a csirkehús, a 2,8 százalékos tej és kristálycukor kapott egy plafont.

Az ármaximálás hatásáról és a magyar élelmiszerárak emelkedéséről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!