Friss hírek
Kisebb bossfight alakult ki a NER két bírósági irányítója között
Hat, frissen vásárolt Škoda Superb is szóba került Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Senyei György, az Országos Bírói Hivatal elnöke között.
Még egy évig maradhat a posztján a NATO főtitkára, Biden nem támogatta a brit jelöltet
Ben Wallace védelmi miniszter akár még idén átvehette volna a főtitkári posztot.
Airsoft fegyverrel lőttek meg egy férfit a Józsefvárosban
A rendőrök három csapágygolyót találtak a Korányi Sándor utcában.
3,9 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban
Ez megfelel a 2021-es lakossági fogyasztás szintjének.
A csontjaiban érezte a Titan tengeralattjáró elvesztését a Titanic rendezője
James Cameron 33 merülést hajtott végre a Titanic roncsainál, amikor a filmet forgatta. Szerinte a Titan balesete hasonlít a Titanicéhoz.
Koncert közben eltörte a lábát Marics Peti, de aztán így is folytatta a fellépést
A Valmar koncertje egy kisebb szünet után folytatódott a Budapest Parkban.
Újra Lázár Jánoshoz kerülnek a trafikügyek
Ő döntheti el azt is, hogy egy településen írnak-e ki trafikpályázatot.
Prigozsin rátámadna az orosz katonai vezetésre, állítólag Rosztovban van a csapatával, Moszkvában...
Az orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője azt állítja, hogy az orosz katonai vezetés támadta az állásaikat rakétával, ezért meg akarja büntetni az illetékeseket. Zsoldosaival átlépte az orosz határt,...
MCC – Hogy az ízléstelenség határa hol húzódik, mindenki magának eldöntheti
Vitorláskikötő, ingyenes sítábor a Tátrában, nagyvonalú ösztöndíjak, kiscsoportos, gyakorlatorientált órák. A Mathias Corvinus Collegiumban a magyar közoktatásban ismeretlen luxusban és módszerekkel...
Orbán Balázs reagált Azahriah politikai tartalmú dalszövegére
„A művész úr mindig is jobb volt szövegírásban, mint szövegértésben” – mondta Orbán Viktor politikai igazgatója.








