A csontjaiban érezte a Titan tengeralattjáró elvesztését a Titanic rendezője

2023. június 23. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

„A csontjaimban éreztem, hogy mi történt. Egyszerre hibásodott meg a tengeralattjáró elektronikája, a kommunikációs rendszere, a nyomkövető transzpondere, vagyis a tengeralattjárónak annyi” – mondta James Cameron az 1997-es Titanic című film rendezője a BBC-nek az OceanGate napokban eltűnt Titan tengeralattjárójának elvesztéséről.

Cameron azt mondta, hogy vasárnap épp egy hajón volt, amikor a tengeralattjáró eltűnt, így csak hétfőn értesült arról, hogy mi történt. Amikor megtudta, hogy a tengeralattjáró egyszerre vesztette el a navigációt és a kommunikációt, a hollywoodi rendező azonnal katasztrófára gyanakodott.

„Azonnal felhívtam néhány ismerősömet a mélytengeri búvárhajókkal foglalkozó közösségben. Körülbelül egy órán belül a következő tényekre jutottam: süllyedés alatt voltak. 3500 méteren voltak, és a 3800 méteres mélység felé tartottak. Elveszett a kommunikáció és a navigáció, amire én azonnal azt mondtam, hogy nem veszítheted el a kommunikációt és a navigációt egyszerre extrém katasztrófa nélkül” – mondta Cameron, aki a filmje forgatásához 33 merülést hajtott végre a Titanic roncsainál.

A rendező szerint a Titan balesete sok szempontból hasonlít a Titanicéhoz. „Most egy újabb baleset történt, amely sajnos szintén azon az elven alapul, hogy nem vették figyelembe a figyelmeztetéseket. Az OceanGate-et figyelmeztették” – mondta.

Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, a Titan nevű tengeralattjáró vasárnap merült le a Titanic roncsához öt emberrel a fedélzetén, azonban a tengeralattjáróval egy és háromnegyed óra után megszakadt a kapcsolat. Ekkor nagyjából 3300 méter mélyen lehetett a tengeralattjáró (a Titanic 3800 méter mélyen nyugszik). A merülést összesen hétórásra tervezték.

A tengeralattjáró utáni kutatóakció másnap kezdődött meg. Kedden érkezett hír arról, hogy a kutatócsapat 30 perces időközönként ismétlődő dübörgő hangot hallott, majd a hang első észlelése után négy órával bevetett szonárkészülék is rögzítette a dübörgést, ami bizakodásra adott okot.

Az eltűnt tengeralattjárót működtető vállalat, az OceanGate csütörtök este adott ki közleményt, amiben úgy fogalmaztak: úgy hiszik, hogy a Titan utasai sajnálatos módon odavesztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!