Dübörgést hallottak a Titanicnál eltűnt tengeralattjáró keresése közben

2023. június 21. – 07:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Titanic roncsainak közelében eltűnt Titan tengeralattjáró után kutató csapat kedden 30 perces időközönként ismétlődő dübörgő hangot hallott, derült ki egy amerikai kormányzati feljegyzéséből.

A Rolling Stone birtokába jutott feljegyzés szerint a hang első észlelése után négy órával bevetett szonárkészülék is rögzítette a dübörgést. Egy későbbi jelentésben további hangokról is beszámoltak, és a kutatócsapat még továbbra is reménykedik abban, hogy túlélőket talál.

Szerdán hajnalban aztán az amerikai parti őrség is közölte, hogy a keresési műveletben részt vevő kanadai repülőgép víz alatti zajokat észlelt, de az ez alapján indított kutatások negatív eredményeket hoztak. A CNN ugyanakkor megjegyezte, egyelőre nem világos, hogy a kormányzati feljegyzések is a repülőgép adataira utaltak, vagy más forrásra.

Az eltűnt tengeralattjáró a Titan nevet viseli, amelyet az OceanGate Expeditions turisztikai cég üzemeltetett. Egyelőre nem tudni, mi történt, ahogy azt sem, hogy a hajó felszínre került-e időközben, ezért jelenleg a vízfelszínt és az óceánt egyaránt kutatják, ami jelentősen lassítja a folyamatot. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint biztosnak tűnik, hogy egy brit milliomos felfedező, egy francia katonai veterán és tengeralattjáró-szakértő is az utasok között van.

Az OceanGate eltűnt tengeralattjárója – Fotó: Ocean Gate / AFP
Az OceanGate eltűnt tengeralattjárója – Fotó: Ocean Gate / AFP

A tengeralattjáróban óráról órára kevesebb az oxigén, cikkünk megjelenésének idején körülbelül 30 órára lehet elegendő, de ha meg is találják, akkor is kétséges, hogy a felszínre tudják-e hozni, vagy ki tudják-e menteni a benne utazó embereket.

A Titan körülbelül 1500 kilométerre tűnt el az Egyesült Államok keleti partjaitól, a parti őrség éjt nappallá téve keresi a tengeralattjárót, körülbelül 20 ezer négyzetkilométert fésültek már át, de egyelőre nem vezetett eredményre a kutatás. A mentőakcióban az amerikai és a kanadai haditengerészet mellett Franciaország is részt vesz, egy tengeralattjáró robottal is felszerelt hajót küldtek a térségbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!