Még egy évig maradhat a posztján a NATO főtitkára, Biden nem támogatta a brit jelöltet

2023. június 23. – 09:55

Másolás

Vágólapra másolva

A brit védelmi minisztert szerette volna a közel kilenc éve posztján lévő NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg helyére számos tagállam, köztük természetesen Nagy-Britannia, csakhogy Joe Biden amerikai elnök nem támogatta Ben Wallace jelölését. Emiatt további egy évig Stoltenberg maradhat a főtitkár, holott Wallace akár még idén utódja lehetett volna.

Wallace szerdán beszélt arról először, hogy a nyilvánosság előtt többször hangoztatott terve, amely szerint átvenné a főtitkári pozíciót, most „nem fog megvalósulni”.

Wallace szövetségesei a Telegraphnak azt mondták: szerintük a tervek azért hiúsulhattak meg, mert az amerikai elnök nem támogatta a katonai szövetség következő főtitkári posztjára tett kísérletét. Kormányzati források most attól tartanak, hogy Wallace vétózása árthat a brit–amerikai kapcsolatoknak.

„Nekünk kellene a legszorosabb szövetségesüknek lennünk. És ezt kapjuk” – fogalmazott egy névtelen kormányzati forrás a Telegraph szerint.

Az amerikai elnök állítólag eredetileg Mette Frederiksent, Dánia miniszterelnökét szerette volna a NATO főtitkárának, Frederiksent Franciaország és Németország is támogatja. Lapértesülések szerint azonban Biden elvesztette a lelkesedését, miután Frederiksen a hónap elején Washingtonban járt.

Wallace népszerű jelölt volt a tagok körében, köszönhetően annak, hogy az Egyesült Királyság az ukrajnai orosz inváziót követően határozottan vett részt a NATO megerősítésében. Boris Johnson, a korábbi miniszterelnök és Rishi Sunak is támogatta őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!