Friss hírek
Megvan az első továbbjutó, Olaszország 3-0-val robogott át Svájcon is
Dominálják az A csoportot, történelmi rekord közelébe kerültek. Locatelli két remek gólt szerzett, Immobile lőtte a harmadikat.
Véget érni látszik az USA és az EU közötti kereskedelmi huzavona Biden brüsszeli látogatása után
Egyebek mellett sikerült rendezni a Boeingnek és az Airbusnak nyújtott támogatások miatt közel két évtizede húzódó vitát.
Sergio Ramos tizenhat év után elhagyja a Real Madridot
A 35 éves védő lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.
Kevesebb stadionépítés, több repülőzés: csak részben jött össze a klímabarát Eb
A 11 városba szétszórt futball-Eb miatt a legtöbb csapatnak és szurkolóiknak több ezer kilométereket kell repülniük, ami növeli a szén-dioxid-kibocsátást. Az UEFA szerint viszont a megspórolt...
Az MSZP volt elnökhelyettese az autópályán autózva tudta meg, hogy visszavonták a jelöltségét
Szakács László megdöbbent, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is kész indulni, ha a DK és a Jobbik támogatja.
Hatvan rendőr megsebesült, berlini házfoglalók kövekkel dobálták őket
Az épületben tűzvédelmi vizsgálatot akartak tartani, de a lakók ellenálltak. Barikádokat is felgyújtottak.
Kocsiba rejtett bombát hatástalanítottak a stadion közelében a második olasz Eb-meccs előtt
A robbanószerkezetet három órával a meccs kezdése előtt felrobbantották.
Újabb hat SMA-beteg gyerek kap állami finanszírozással génterápiás kezelést
Megkaphatják a méregdrága Zolgensma-kezelést.
Gyors, pontos, olajszagú: leteszteltük a Lánchíd-pótló hajót
Bizony, Lánchíd-pótló hajó. A BKK és a Mahart együttműködésében szerdán elindított mentesítő hajójáratot még kevesen fedezték fel, de valószínűleg nem lesz ez mindig így.









