3,1 százalékra emelte az egyhetes betét kamatát a jegybank

2021. december 02. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző hetinél húsz bázisponttal magasabb kamaton, 3,1 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét az MNB, írja az MTI.

A monetáris tanács kedden döntött a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről.

Az egynapos jegybanki betét kamatát 45 bázisponttal 1,15 százalékról 1,6 százalékra, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszköz kamatát 105 bázisponttal 3,05 százalékról 4,1 százalékra emelte. Ezzel a múlt heti, 2,9 százalékon meghirdetett egyhetes betéti tender után fennmaradt 15 bázispont felett további teret nyitott a kamatemelés előtt.

Idén és jövőre is 5 százalék körül lehet az infláció, ezért az MNB-nek folytatnia kell a monetáris kondíciók szigorítását – mondta a Portfolio beszámolója szerint szerdán a parlamentben Matolcsy György.

A jegybank elnöke az intézmény tavalyi évre vonatkozó beszámolója kapcsán látogatott az Országgyűlésbe, ahol egyebek mellett kijelentette: „2020-ra még igaz volt, hogy az infláció a 3 százalékos cél közelében alakult, 2021-re ez már nem lesz igaz, és tartok tőle, hogy 2022-re sem.”

Az MNB egy ideje a világtrendeket követve laza jegybankból konzervatívba váltott az infláció elleni harc jegyében, legutóbb itt elemeztük, mire lehet elég a jelenlegi kamatpolitika. Matolcsy György új imázsához az is hozzátartozik, hogy rendszeresen kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját, ennek külön cikksorozatot szentel a Magyar Nemzetben. Legutóbbi publicisztikájában az egyensúlyok gyors romlása miatt aggódott.