Friss hírek
A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építené meg az OTP Bank és az ITM
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szándéknyilatkozatot is aláírt erről.
Varga Mihály bizakodó: a 4. hullám nem húzza le a gazdaságot
A pénzügyminiszter szerint 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani idén.
A raszta Varga Viktor kivont karddal énekelte el a Himnuszt egy sziklán
Az énekes a Telexnek azt mondta, szeretne majd Petőfi-verseket is megzenésíteni, és a betyár kultúrát is tanulmányozza.
Fűrészelés nyomai vannak az elvileg elhullajtott agancsokon, amelyekből a vadászati kiállítás...
A Totem című alkotáshoz a hivatalos kommunikáció szerint egy állatot sem kellett lelőni. A szobor a vadászati kiállítás után a keszthelyi Festetics-kastély és Vadászati Múzeum ősfás parkjába kerül.
Az Alkotmánybíróság kimondta: nem jogsértő az oltatlanokat védettségi igazolvánnyal korlátozni
Majdnem ezer beadvány érkezett, mindet elutasították.
A Miniszterelnökség sem akar Zamárdiban gigalakótelepet
A térség fideszes képviselője Gulyás Gergelyhez fordult, a miniszter szerint aránytalanul nagy a projekt, ezért kizárt, hogy engedélyt kapjon.
A Századvég máris megmérte, hogy Orbánt többen akarják miniszterelnöknek, mint Márki-Zayt
A kormányközeli kutatóintézet szerint a magyarok 52 százaléka azt szeretné, ha Orbán Viktor maradna a miniszterelnök.
Lengyelország megkérdőjelezi az EU alapjait Von der Leyen szerint
Az Európai Bizottság elnöke a lengyelek jogaiért aggódik, a lengyel miniszterelnök szerint viszont az uniós vezetők jókra és rosszakra osztják Európát.
Valaki milliókat költött furcsa Márki-Zay-hirdetésekre a Facebookon az előválasztás utolsó napjaiban
Az „Aki nem Márki-Zayra szavaz, az hazaáruló!” kampányra Márki-Zayék azt mondják, nem ők voltak. A jelenség megmutatja, milyen könnyű kijátszani a Facebook rendszerét, és hogy mi vár ránk a tavaszi...
A Mediaworks főszerkesztője szerint Márki-Zay még nem kapott a Fidesz hatékony...
A kormánybarát sajtóholding megdicsérte a kormánypárt propagandáját, amely, ha beindul, tud hatni. Néző László szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ebből még nem is kapott semmit.









