Lotyózás, vádaskodás és Balog Zoltán-ozás kerekedett a szentendrei Ferenczy múzeum igazgatói kinevezéséből

2024. június 29. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Üzengetés és minibotrány alakult ki a kulturális életben a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatói posztja körül. A munkát Borbély-Tardy Anna végezheti friss kinevezése értelmében, de ez nem mindenkinek tetszik: Gulyás Gábor művészettörténész, kurátor (aki az intézmény vezetője volt korábban, és most is pályázott) arra utalt a közösségi médiában, hogy Borbély-Tardy azért kapta meg az állást, mert bensőséges kapcsolatot ápol Balog Zoltán püspökkel – konkrétan azt írta, a helyiek Balog „lotyójának” nevezik.

Az új igazgató péntek este szintén Facebookon reagált a vádra:

„végtelenül elkeserítő és felháborító, hogy 2024-ben (még mindig) ott tartunk, hogy aki nő és vezetői pozíciót lát el, vagy arra pályázik, az csak valakinek a lotyója, kurvája, szeretője lehet”

– írta posztjában, amelyhez mellékelte igazgatói pályázati anyagát. Arról is írt, hogy etikátlannak tartja, hogy az újságok úgy számoltak be a lotyózásról, hogy őt meg sem kérdezték. Gulyás Gábor is eggyel frissebb posztjában elismerte, hogy ez utóbbi gyakorlat idegesítő lehet. Kiemelte azt is: az ügy örömteli fejleménye Borbély-Tardy Anna nyertes pályázatának közzététele.

Az igazgatói pályázat csavaros lefolyását és a lotyózást a 444 dolgozta fel részletesen pénteken. A cikk szerint több pályázó közül úgy nyert Borbély-Tardy, hogy az önkormányzati testületi ülésen az ellenzéki képviselők együtt szavaztak a Fidesszel az érdekében. Az eredményen a szintén induló Gulyás Gábor a döntést „csalásnak” tartja, és arról írt részletes posztjában, hogy már tavasszal azt hallotta többektől, nem lesz korrekt a kiválasztási folyamat, mert „a korábbi kulturális miniszter, a mai püspök Balog Zoltán támogatottját kívánja elhelyezni a múzeum élére”. Gulyás Borbély-Tardy lotyózását mások szájába adja, szerinte a helyiek tartják annak, ő ezzel a minősítéssel nem ért egyet (de azért a Facebook nyilvánossága előtt elismétli).

A Kulturális és Innovációs minisztérium élén egyébként tavasz óta váltás történt, Csák János miniszteri helyét Hankó Balázs vette át, aki hosszú ú-val írja azt a szót, hogy kulturális. Gulyás elmélete szerint az eredeti pályázat kiírásakor az akkor még Csák irányítása alatt álló minisztérium ugyan eleve Balog kegyeltjét (aki szerinte Borbély-Tardy) akarta kinevezni, ezt kínosnak érezték a kegyelmi üggyel átitatott időszakban, így érvénytelennek nyilvánították a beérkező pályázatokat, és később újrakezdték a procedúrát. Az új pályázaton, a botránytól időben távolodva pedig már nyugodtabban kinevezhették Borbély-Tardy-t, állítja ő.

Az üzengetésre a szentendrei önkormányzat is reagált, közleményük szerint visszautasítják Gulyás vádjait. „Gulyás Gábor már a pályázati eljárás korai folyamatában etikátlan nyomásgyakorlással kívánta befolyásolni a döntési folyamatban közreműködőket. Majd a döntést követően valótlan állításokkal és durva inszinuációkkal terhes írásban kérdőjelezte meg a választás szakmaiságát” – áll a szövegben, amely arra is felszólítja Gulyást, hogy vonja vissza állításait. Ha ez nem történik meg, akkor az önkormányzat a jogi lépéseket is mérlegeli.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!