El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Ilaria Salis érdeklődik, hogy felszólaljon az európai parlamenti vitán Orbánnal

2024. szeptember 13. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Ilaria Salis „érdeklődését fejezte ki”, hogy felszólaljon jövő szerdán, amikor Orbán Viktor az Európai Parlamentben beszél, jelentette be pénteken Sonja Giese. A szélsőbaloldali GUE/NGL frakció szóvivője szerint tárgyalnak erről, de az ő „biztonságától és kívánságaitól” függ, valamint attól, hogy „a többi képviselő hogyan reagál”.

Salist azzal vádolják a magyar hatóságok, hogy a tavaly februári, kitörés napi utcai támadások egyik fő szervezője volt. Bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják, tagadja a vádakat. Fogva tartásának körülményeiből belpolitikai vita lett Olaszországban. Salist júniusban megválasztották egy szélsőbaloldali olasz párt EP-képviselőjének, amivel mentelmi jogot kapott, így néhány nappal később szabadon engedték, az ellene folyó eljárást felfüggesztették, és hazatérhetett Olaszországba.

Giese szerint Salist „embertelen körülmények között” tartották fogva, egy másik aktivista, Maja T. ügye miatt pedig a társelnökük arra szólított fel, hogy szüneteltessék a kiadatásokat Magyarországra.

A második legkisebb, szélsőbaloldali frakció szóvivője elmondta: a képviselőik szerint nem is kellett volna július 1-től a magyar kormánynak átadni az EU miniszteri Tanácsának soros elnökségét. Orbán hivatalosan az elnökség programját ismerteti jövő hét szerdán a strasbourgi ülésen. Eredetileg júliusra tervezték a vitát, de ezt az újjáalakuló testület sűrű programjára hivatkozva elhalasztották.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!