Ügyvédje szerint már ma hazarepülhet Olaszországba Ilaria Salis

2024. június 14. – 15:39

Ügyvédje szerint már ma hazarepülhet Olaszországba Ilaria Salis
Ilaria Salis és apja, Roberto Salis a bíróságon 2024. május 24-én – Fotó: Mónus Márton / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek délután 1 órakor levették Ilaria Salis lábáról az elektromos nyomkövetőt, így mostantól hazatérhet Olaszországba. Magyar György, Salis ügyvédje a Telexnek azt nyilatkozta, szerint ez akár már ma megtörténhet. Az olasz antifasiszta aktivista édesapja Magyarországra jött lányáért, a nagykövetség pedig már intézkedik az utazással kapcsolatban.

Azzal, hogy megválasztották Európai Parlamenti képviselőnek, Salisra azonnali hatállyal vonatkozik a mentelmi jog: azaz felfüggesztik a vele szemben zajló büntetőeljárást, megszüntetik a bűnügyi felügyeletet (házi őrizetet) és visszakapja azt a 40 ezer eurós óvadékot is, amit azután kellett befizetnie, hogy kiengedték a börtönből. Magyar szerint a kérelmük gyorsan átfutott a bíróságon és a Külügyminisztériumon, miután a hivatalos szervek igazolták, hogy Salis valóban ott van az Európai Parlament 76 olasz képviselője között.

Salis mentelmi joga addig tart, amíg ötéves mandátuma él. Az EP mentelmi jogi bizottságától a magyar hatóságok kérvényezhetik a mentelmi jogának felfüggesztését, ezt már péntek délután meg is tették. A Magyarországon zajló eljárás csak akkor folytatódhat, ha az EP illetékes bizottsága úgy dönt, hogy kiadja a mentelmi jogot. Magyar György úgy látja, erre kicsi az esély, Salis többi bűntársával szemben viszont tovább folyhat az eljárás.

Az ügyvéd szerint a nagykövetség már intézi az olasz antifasiszta aktivista ideiglenes útlevelét, közben édesapja is megérkezett érte, így valószínű, hogy már ma hazatér Olaszországba. Hangsúlyozza, hogy Salis szabadon engedése mindenféle fellebbezés és jogorvoslat nélkül azonnal végrehajtható, „akármi történik, foganatosítani kell”, mert a jog szerint a szabadságelvonás azonnal megszűnik a mentelmi joggal.

A magyar jog szerint az EP-képviselőkre már jelöltként is vonatkozik a mentelmi jog, az olasz törvények alapján viszont csak a megválasztás után illeti meg a képviselőket.

A Magyarországon házi őrizetben tartott olasz nő ellen azért folyik eljárás Magyarországon, mert a vád szerint az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napi utcai támadásoknak. Fogva tartásának körülményei tiltakozást váltottak ki Olaszországban, miután a tanárnőt vezetőszáron, megbilincselt kézzel és bokával vezették be a bíróságra, ami Magyarországon bevett eljárás, de Olaszországban nem. Salist a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) jelölte az EP-be, több mint 160 ezer szavazatot kapott. A párt célja eleve az volt a jelöléssel, hogy az aktivistát kiengedjék az előzetes letartóztatásból. A nő kezdetektől ártatlannak vallotta magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!