A Fővárosi Törvényszék azt kéri az EP-től, hogy függessze fel Ilaria Salis mentelmi jogát

2024. június 14. – 15:08

A Fővárosi Törvényszék azt kéri az EP-től, hogy függessze fel Ilaria Salis mentelmi jogát
Ilaria Salis a bíróság előtt 2024. május 24-én – Fotó: Mónus Márton / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Indítványozza a Fővárosi Törvényszék Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlamentnél, írja a törvényszék sajtóközleménye. A Salisszal szembeni büntetőeljárást a törvényszék pénteken felfüggesztette, miután az olasz nőt a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) listáján EP-képviselőnek választották. A Fővárosi Törvényszék azonban az Európai Parlament elnökéhez fordul azért, hogy az EP döntést hozzon a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről. Mint írják, Salist a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás folyik ellene.

Az EU kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv szerint az EP ülésszakaszainak ideje alatt az EP tagjai saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik. Azaz a Salis ellen folyó magyarországi eljárást felfüggesztik, és abban az esetben indítják csak újra, amennyiben az EP úgy dönt, hogy kiadható.

Salist péntek délután engedték szabadon. A Magyarországon péntekig házi őrizetben tartott olasz nő ellen azért folyik eljárás Magyarországon, mert a vád szerint az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napi utcai támadásoknak. Fogva tartásának körülményei tiltakozást váltottak ki Olaszországban, miután a tanárnőt vezetőszáron, megbilincselt kézzel és bokával vezették be a bíróságra, ami Magyarországon bevett eljárás, de Olaszországban nem.

A magyar rendőrség péntek délután 1-kor eltávolította Salis lábáról az elektromos nyomkövetőt, így az olasz antifasiszta aktivista szabadon távozhat az országból. Salist a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) jelölte az EP-be. Salis több mint 160 ezer szavazatot kapott. A párt célja eleve az volt a jelöléssel, hogy az aktivistát kiengedjék az előzetes letartóztatásból, ahová azért került, mert a magyar hatóságok szerint 2023-ban Budapesten a Becsület napja nevű szélsőjobboldali megemlékezés után társaival több olyan embert is megvertek, akiket neonáciknak néztek. A nő kezdetektől ártatlannak vallotta magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!