Közel 500 millió dollár büntetést fizethet a Boeing, hogy megússza a légi katasztrófákban meghalt utasok után fizetendő milliárdos kártérítést

2024. július 8. – 07:48

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan hivatalos közleményben ismerheti el a Boeing, hogy szervezett módon vezette félre a nyilvánosságot az egyes típusaira jellemző tervezési és minőségi problémákkal kapcsolatban, írja a CNN. A cég összesen 487 millió dolláros (kb. 177 milliárd forint) büntetést fizethet cserébe azért, hogy elkerülje az Egyesült Államokban rá váró büntetőeljárást, közölte az igazságügyi minisztérium a vasárnap este benyújtott bírósági beadványában. Az amerikai repülőgépgyártó rövid közleményt adott ki, amelyben megerősítette az elvi megállapodás létezését és későbbre ígért részletes tájékoztatást.

Ez a megállapodás figyelmen kívül hagyja, hogy a Boeing 737 Max robotpilótájának hibája miatt bekövetkező 2018-as és 2019-es légi katasztrófákban összesen 346-an haltak meg, kommentálta a hírt az áldozatok családtagjait képviselő Paul Cassell, a Utahi Egyetem jogászprofesszora.

Ezzel arra utalt, hogy az érintettek mintegy 24,8 milliárd dollár kártérítést követeltek a cégtől, miután kiderült, hogy a 2018-ban a Lionair, majd egy évvel később az Ethiopian Air gépeivel történt tragikus balesetek hátterében az úgynevezett MCAS rendszer hibája áll, ráadásul ennek működésével kapcsolatban a gépek pilótái sem rendelkeztek megfelelő információval, a cég pedig ígérete ellenére nem készített szoftverfrissítést az első baleset után.

Bár ez a két baleset alapjaiban rengette meg a Boeing sok évtizede tartó presztízsét, egyáltalán nem tekinthető példa nélkülinek, hogy komoly minőségi problémák vannak az egyes típusokkal.

2024 márciusának elején holtan találták a cég egyik korábbi dolgozóját, aki évekig szivárogtatott információkat, és több pert is indított a Boeing ellen. Az illető a Dreamliner-projekten minőségügyi vezetőként dolgozott, és beszámolt arról, hogy az ütemterv tartása érdekében nem megfelelő minőségű alkatrészeket kellett használniuk. Az idei évben eddig:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!