A levegőben gyulladt ki egy Boeing hajtóműve Miami felett, kényszerleszállást hajtott végre a gép

2024. január 19. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Levegőben gyulladt meg egy Boeing repülőgép, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania a Miami Nemzetközi Repülőtéren – írja a Reuters.

A Boeing 747-8-as típusú teherszállítónak röviddel az indulás után meghibásodott a hajtóműve. A gépről készült, nem hitelesített videókon látszik, ahogy a Boeing bal szárnya felől lángok szállnak az égen.

Sérültekről nem érkezett jelentés – közölte a repülőtér a Reutersszel.

„A személyzet a szokásos eljárást követte, és biztonságosan visszatért a Miami Repülőtérre” – közölte a légi árufuvarozó cég, hozzátéve, hogy vizsgálják a meghibásodás okait. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szintén kivizsgálja az esetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!