Egy héten belül ötödszörre van probléma a United-gépekkel, most üzemanyag-szivárgás miatt kellett az egyiknek kényszerleszállnia

2024. március 14. – 09:34

Másolás

Vágólapra másolva

Kényszerleszállást hajtott végre a United Airlines egyik Boeing 777-es repülőgépe, írja az Irish Star. Ez egy héten belül az ötödik biztonsági incidense a Unitednek, ezúttal üzemanyag szivárgott a gépből a levegőben.

A meghibásodás során üzemanyag folyt ki a gép leszállóberendezéséből, emiatt kényszerleszállásra kényszerült. A repülő San Franciscóba tartott Sydney-ből, végül biztonságban, sérülés nélkül landolt Sydney repülőterén.

Órákkal az eset előtt a Sydney-ből Aucklandbe tartó Boeing 787 Dreamliner is meghibásodott, a gép megrázkódott, és egy utas fejjel a kabinmennyezetnek csapódott. Mintegy 50-en megsérültek. Mindkét incidenst vizsgálják a hatóságok.

Pete Buttigieg amerikai közlekedési miniszter szerint a Boeinget jelenleg több kormányzati vizsgálatnak vetik alá. A cégnél van is miért vizsgálódni: januárban egy vadonatúj Boeing 737 Max gépen felszállás után levált az egyik, vészkijáratként is szolgáló oldalpanel. A panelt az amerikai hatóságok egy családi ház kertjében találták meg. Az incidens miatt vizsgálatot rendelt el az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA), ami azt is jelentette, hogy a Max széria 171 gépe nem szállhatott fel az ellenőrzés lezárultáig. Ez végül január végén megtörtént, így újra szolgálatba állhattak a repülők, de az FAA megtiltotta a Boeingnek, hogy növeljék a gyártási kapacitásukat.

De nem ez volt az egyetlen januári hír a Boeinggel kapcsolatban, pát nappal az eset után az amerikai külügyminiszter módosított 737-es gépén észleltek oxigénszivárgást – szerencsére még felszállás előtt. Január 19-én a Boeing 747-8-as típusú teherszállító repülőgépe gyulladt ki menet közben, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania a Miami Nemzetközi Repülőtéren. Aztán a Delta Air Lines egyik Boeing 757-es utasszállítójának szakadt le az orrkereke, amikor éppen felszálláshoz készülődött. Március elején a United Airlines egyik Boeing 777-200-as gépe legalább fel tudott szállni, és csak azután vesztette el az egyik gumiabroncsát.

Ráadásul pár nappal ezelőtt holtan találtak rá az autójában az egyesült államokbeli Charlestonban John Barnettre, aki 32 évig, 2017-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Boeingnél, és arról volt ismert, hogy évekig szivárogtatott információkat a cég gyártási folyamataival kapcsolatban, és több pert is indított a Boeing ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!