Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX 9-esek azután, hogy a levegőben kiszakadt az egyik gép ajtópanelje

2024. január 25. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX 9 típusú repülőgépek – közölte az ellenőrzések befejezése után az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).

A hivatal korábban 171 darab ilyen típusú repülőgépet állított le, miután baleset történt az Alaska Airlines egyik Boeing 737 MAX 9-esével. A gép január 5-én szállt fel a portlandi reptérről, majd néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban kiszakadt a vészkijáratként szolgáló ajtópanel, ami jókora nyílást hagyott a repülő törzsén. A gép ezután visszafordult, és biztonságosan landolt Portlandben, a balesetben senki sem sérült meg. A kiszakadt panelt egy családi ház kertjében találták meg.

Az eset után azonnali vizsgálat indult, amely során kilazult rögzítéseket találtak a United Airlines ugyanilyen típusú gépeinél is. A szükséges javítások elvégzése után a United Airlines és az Alaska Airlines azt tervezi, hogy a következő napokban megkezdik a leállított repülőgépek üzembe helyezését – írta a BBC.

Az FAA arról is döntött, hogy egyelőre nem engedélyezik, hogy a Boeing bővítse a legkelendőbb keskeny törzsű repülőgépcsaládjának gyártását.

A szabályozó hatóság példátlan döntése újabb rossz hírt jelent az amerikai repülőgépgyártó számára. „Nem járulunk hozzá a Boeing semmilyen, a gyártás bővítésére vonatkozó kéréséhez, és nem hagyunk jóvá további gyártósorokat a 737 MAX számára, amíg nem győződünk meg arról, hogy a folyamat során feltárt minőségellenőrzési problémák megoldódtak” – mondta Mike Whitaker, az FAA adminisztrátora.

„A január 5-én történt incidens soha többé nem fordulhat elő. Ennek megfelelően a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) további intézkedéseket jelent be annak érdekében, hogy minden repülőgép biztonságban legyen. Az FAA tájékoztatta a Boeinget, hogy nem engedélyezi a MAX típus gyártásának bővítését, beleértve a 737 MAX 9-et is. (…) Az FAA jóváhagyta azt az alapos ellenőrzési és karbantartási folyamatot is, amelyet a 171 darab földre kényszerített Boeing 737 MAX 9 repülőgép mindegyikén el kell végezni. A sikeres befejezés után a repülőgépek újra üzembe helyezhetők lesznek” – közölte a Szövetségi Légügyi Hivatal.

Korábban az Alaska Airlines és a United Airlines vezetői is csalódottságuknak adtak hangot a Boeinggel kapcsolatban, mivel gépeik földre kényszerítése jelentős veszteségeket okozott a légitársaságoknak. Az Alaska Airlines vezérigazgatója, Ben Minicucci azt nyilatkozta az NBC Newsnak, hogy „nincs kétsége afelől, hogy a balesetet szenvedett gép hibás ajtóval került le a gyártósorról”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!